Tavaly októberben a Piliscsaba és Angyalföld között közlekedő személyvonatok útvonalát meghosszabbították az újonnan épült Újpalota megállón át Rákosig, ezáltal gyors és kényelmes kapcsolat jött létre a korábban a közösségi közlekedés által ki nem szolgált irányban. Az elmúlt hónapok tapasztalatai szerint azonban hétköznapokon az S76-os jelzést viselő vonatok alig negyede indul pontosan Rákosról, azaz aki időpontra szeretne odaérni céljához, jelentős ráhagyással kénytelen tervezni. Ennek oka, hogy menetrend szerint 6 perc alatt kellene megfordulniuk a szerelvényeknek Rákoson,Elolvasom

Ma hajnalban és délelőtt irányonként két-két S50-es vonat nem közlekedett Budapest és Monor között műszaki hiba miatt. Ennek következtében sok utasnak kellett fél órát várnia a következő vonatra, miközben a MÁV-Startnak több lehetősége is lett volna rá, hogy erre ne kerüljön sor. Az S50-es járat hétköznap 30 percenként közlekedik a Nyugati pályaudvar és Monor között. A forgalom lebonyolításához alapvetően 4 szerelvény is elég lenne: így a Nyugatiban 16, Monoron 15 perc lenne irányt váltani. MivelElolvasom

A Budapesttel szomszédos kisvárosban a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain bevezetett közös bérlet fontos elvi előrelépést hoz a tömegközlekedés versenyképességében, azonban a gyakorlatban jelen formájában keveseknek nyújt valós hasznot. Egyrészt az utasok jelentős hányadának komoly áremelkedést jelent a vonalankénti bérletek helyett, másrészt a helyi buszjáratok nem részei az egységnek. Álláspontunk szerint az egyéges díjszabás így nem érheti el célját, ezért a közös bérlet árának az 5 km-es bérletek árával való egységesítését, és azElolvasom

Szeptember 14-től naponta kilencből hét közvetlen gyorsvonatot megszüntetnek Budapest és Keszthely között a MÁV-csoport honlapján közzétett menetrendi módosítás szerint. Teszik ezt annak ellenére, hogy augusztus 1-től ezen a viszonylaton az expresszbuszok jelentős részét a MÁV és a Volán összevonásának egyik első lépéseként törölték, az utasoknak pedig a gyorsvonatokat ajánlotta a Volánbusz tájékoztatója. A MÁV-Start korábban éppen fejleszteni tervezte ezt a kapcsolatot: eddig a nyári időszakot kivéve a keszthelyi és a nagykanizsai gyorsvonatok kétóránként, Budapesttől BalatonszentgyörgyigElolvasom

Összesen 358 észrevételt kaptunk a menetrendi egyeztetés keretében, melyet májusban a Magyar Közlekedési Klubbal közösen indítottunk, megelégelve, hogy Magyarországon a vasúti menetrend tervezése évtizedek óta zárt ajtók mögött, a lakosság teljes kizárásával történik. Egy tavasszal kiszivárgott tervezetre vártuk a véleményeket, melyeket a megfogalmazott igények alapján csoportosítottunk és vonalanként röviden összefoglaltunk, majd a két civil szervezet menetrendi javaslataival együtt továbbítottunk az illetékeseknek: a közszolgáltatást megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM), a menetrendek szerkesztésében részt vevő KözlekedéstudományiElolvasom

Az Őrség, Balassagyarmat vagy a Tisza-tó környékének példája mutatja: a határozott helyi fellépés meghátrálásra tudja kényszeríteni a szaktárcát a vasútvonalak bezárása ügyében. Augusztus elsejétől az érintett 35 vasútvonalból 10 esetében visszavonja a megrendelő ITM az „ideiglenes járványügyi menetrend”-nek nevezett, bezárással felérő értelmetlen járatritkításokat. Ugyan ez fontos szimbolikus lépés, azonban egyelőre kevés, és nagyon távol áll attól, amit hozzánk hasonlóan több más szervezet, számos érintett lakos és helyi politikus kért – azaz hogy átfogó koncepció menténElolvasom

Egyesületünk számos alkalommal felhívta a figyelmet, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és háttérintézménye, a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) nyomására a 2007-es és 2009-es vonalbezárásoknál is drasztikusabb és értelmetlenebb lépést készített elő, amely ráadásul pazarló és értelmetlen. Mindezek ellenére június 6-tól 1342 kilométeren gyakorlatilag megszűnt a használható vonatközlekedés, és ahol egyáltalán buszos pótlás indult, ott jellemzően a vonatoknál lassabb, a fővonali közlekedéshez nem csatlakozó járatok indultak el, mindezt álságos módon a járványhelyzetre hivatkozva. A KormányElolvasom

A Pesti Hírlap birtokába jutott, Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár által jegyzett levélből újabb részletek derülnek ki a botrányos vasúti járatritkítások hátteréről. Az államtitkár hatáskörén túlterjeszkedve, a kormány által alkotott rendelet rendelkezéseivel ellentétesen döntött, bizonyíthatóan valótlan indokokra hivatkozva. Meggyőződésünk, hogy a kabinetben nincs helye olyan személynek, aki jogszabálysértő intézkedéseket hoz, és alárendeltjeit is jogszabálysértésre hívja fel. Ezért a többedik hibát elkövető államtitkár azonnali menesztését várjuk Palkovics László minisztertől. A 2020. május 20-i keltezésű, a MÁV-StartnakElolvasom

Továbbra is közlekedik a megszüntetett vonatok egy része, csak az utasokat nem engedik felszállni – a MÁV elnök-vezérigazgatója is támadja az ITM és a KTI hentesbárddal faragott mellékvonali akcióját Az utóbbi napokban egyre több polgármester, parlamenti képviselő, civil és szakmai csoport emelte fel hangját a június 6-án életbe lépett, a regionális vasúti közlekedést 34 vonalon megszüntető vagy jelentősen ritkító minisztériumi baklövés ellen. A felháborodás országos, folyamatosan érkeznek a videók, cikkek arról, hogy nem csak értelmetlenül,Elolvasom

Ma, június 6-án vezették be a járványhelyzet ürügyén azt az ideiglenesnek mondott menetrendet a regionális vasútvonalakon, amely sok tízezer vidéki magyar embert hoz az eddiginél sokkal nehezebb helyzetbe: 34 vasútvonalon egy-két járat kivételével törölték a vonatokat, a szerelvényeknél is lassabb pótlóbusz is csak egy részük helyett indul, máshol vonatpótlás nélkül szűnik meg az eddigi szolgáltatás. A korábbi csatlakozások nem teljesülnek, kerékpárt nem lehet szállítani, átláthatatlan lett a közlekedési rend és a díjszabás, a vonatok ésElolvasom

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2020. május 21-én tett közzé egy közleményt honlapján, melyben bejelentik, hogy a nyár folyamán az “utazóközönség változó igényeit” követve új menetrendet vezetnek be az ország számos vonalán. A MÁV-csoport által június 2-án közzétett menetrendi információk alapján mindez országszerte 34 vasútvonal teljes elsorvasztását jelenti június 6-ával kezdődően. Igen, mindössze négy nap telik el a menetrendek meghirdetése és a tervezett bevezetés között. Az érintett vonalakon jellemzően irányonként napi 1-2 járat maradna,Elolvasom

Mindössze három napot adott az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a MÁV-Start a munkába járó vidéki magyar embereknek arra, hogy teljesen újratervezzék napirendjüket: az e hét szombattól érvényes menetrendeket csak kedd délután sikerült közzétenniük. Eddig csak annyit lehetett tudni, hogy 34 vasútvonalon készülnek a szolgáltatási színvonal drasztikus csökkentésére, ma derült ki, melyik vonalon mennyivel lesz hosszabb a pótlóbuszok menetideje, melyik csatlakozások nem teljesülnek. Az ITM szerint “az utasok igényeihez jobban igazodó menetrend” a következő: számosElolvasom

“Az ideiglenes járványügyi menetrendek bevezetése lehetőséget teremt arra, hogy a felszabaduló vasúti jármű és állományi kapacitásokat a MÁV a fővonali közlekedésre csoportosítsa át” – indokolja a nemzeti vasúttársaság, hogy miért van szükség a járatritkításra a regionális közlekedésben. Érvelésük több szempontból is hazugság: Az érintett regionális vonalakon jellemzően 40 éves, legfeljebb 80 km/h sebességre alkalmas csehszlovák Bz motorkocsik közlekednek. Ezek teljesen alkalmatlanok a fővonali forgalomra, ahol 100-160 km/h-val közlekednek a vonatok. Ezt figyelmen kívül hagyva isElolvasom

4993 aláírás a 5000-ből Aláírom Petícióban kérjük, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium álljon el az érintettek háta mögött, sunyi módon bevezetni tervezett járatritkításoktól és -megszüntetésektől. Ahogy az a MÁV tegnapi közleményéből kiderül, 34 vasútvonalon készülnek a szolgáltatási színvonal drasztikus csökkentésére június 6-tól. 20 vasútvonalon naponta irányonként mindössze egy, további 9 esetében pedig kettő járat közlekedne, sok esetben pótlóbuszt sem biztosítanának. Mindezt álságosan a koronavírus-járványra hivatkozva teszik, holott a kijárási korlátozások feloldásával az élet éppenElolvasom

A járványhelyzet jelentősen átalakítja a közlekedési szokásokat. Az általános távolságtartás mellett felértékelődik a belföldi turizmus is, éppen ezért különösen érthetetlen, miért próbál szembemenni ezekkel a jelenségekkel az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Ahogy az a MÁV-Start mai közleményéből is kiderül, a kormány közlekedésért felelős szerve ugyanis ritkít és megszüntet olyan busz- és vasútvonalakat, amelyek frekventált turisztikai célpontokat is érintenek, miközben a kormány turizmusért felelős szerve, a Magyar Turisztikai Ügynökség éppen azon dolgozik, hogyan lendítse fel aElolvasom

Tegnap a RegionalBahn nyomán mi is hírt adtunk arról, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Közlekedéstudományi Intézettel (KTI) együtt június elejétől több tucat vasúti mellékvonalon tervezi értelmetlenül lerontani a szolgáltatást, napi egyetlen vonatpár közlekedtetésével, vagy vonatpótló autóbuszok bevezetésével. ❌ A rombolás szemléltetésére Magyarország vasúti térképén ábrázoltuk a júniustól lezülleszteni tervezett mellékvonalakat Ezen felül összeszedtük a legértelmetlenebb bezárásokat, ugyanis a Minisztérium képes lenne teljesen ellehetetleníteni a közlekedést még akár olyan vasútvonalakon is, melyek vagy az elmúltElolvasom

A RegionalBahn.hu értesülése szerint a járványhelyzet ürügyén, az utasok háta mögött drasztikus és értelmetlen vasúti járatritkításra készül az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Közlekedéstudományi Intézet (KTI): június 6-tól 34 vonalon megszüntetik a vonatok jelentős részét, egy részük helyett pótlóbuszokat fognak közlekedtetni. 20 vasútvonalon naponta irányonként mindössze egy, további 9 esetében pedig kettő járat fog közlekedni, rosszul járnak többek között a budapesti elővárosban komoly potenciállal bíró Esztergom–Komárom, Székesfehérvár–Sárbogárd, Nagyoroszi–Balassagyarmat, Balassagyarmat–Ipolytarnóc, Vámosgyörk–Gyöngyös szakaszok is. A 20 évvelElolvasom

Aggasztó állapotban van a MÁV-Start járműállománya – nyílt levélben kérjük Kerékgyártó József vezérigazgató azonnali intézkedését Ahogy arról a héten részletesen beszámoltunk, a MÁV-Start évek óta elhanyagolja járműveinek karbantartását: több mint 50 kényelmes, 200 km/h sebességre alkalmas EuroCity-kocsi vár hosszú ideje javításra, a légkondicionált Metrovagonmas motorvonatok mindössze 60%-a közlekedik, az 5 éve beszerzett osztrák személykocsik jelentős része félreállítva pusztul, a ‘80-‘90-es években gyártott Ganz motorvonatoknak pedig a felét sem tudják forgalomba állítani. Álláspontunk szerint azonnali közbelépésreElolvasom

A Ganz-gyár utolsó vonatainak karbantartásával sem tud megbirkózni a MÁV-Start: a 160 km/h sebességre alkalmas, klímás szerelvényeket is kivonták a fenntartásból A MÁV által a ‘80-as évek végén és a ‘90-es évek elején beszerzett villamos motorvonatok a modern Flirtök érkezése miatt az utóbbi években nagyrészt kiszorultak a budapesti elővárosi vonalakról, ez remek lehetőséget adott volna rá, hogy vidéki vasútvonalakon jóval öregebb, elavult személykocsikat és mozdonyokat váltsanak ki velük. A MÁV-Start vezetőségének mulasztásai miatt azonban aElolvasom

Nappal is fekvőkocsikat állít forgalomba a MÁV-Start, mert félreállítva pusztulnak az 5 éve használtan beszerzett osztrák járművek. 2015 decemberében ünnepélyes keretek között, Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő és Kriza Ákos akkori miskolci polgármester jelenlétében mutatta be a MÁV-Start az osztrák államvasúttól használtan beszerzett személykocsikat. Azóta viszont odáig fajult a helyzet, hogy az 55 járműből néha még 20-at sem sikerül forgalomba állítania a vasúttársaságnak, ezért a Hatvan–Sátoraljaújhely sebesvonatokban időnként azokkal az 50 éves fekvőhelyes kocsikkal pótolják őket,Elolvasom