A MÁV elnök-vezérigazgatója is támadja az ITM és a KTI hentesbárddal faragott mellékvonali akcióját

Továbbra is közlekedik a megszüntetett vonatok egy része, csak az utasokat nem engedik felszállni – a MÁV elnök-vezérigazgatója is támadja az ITM és a KTI hentesbárddal faragott mellékvonali akcióját

Az utóbbi napokban egyre több polgármester, parlamenti képviselő, civil és szakmai csoport emelte fel hangját a június 6-án életbe lépett, a regionális vasúti közlekedést 34 vonalon megszüntető vagy jelentősen ritkító minisztériumi baklövés ellen. A felháborodás országos, folyamatosan érkeznek a videók, cikkek arról, hogy nem csak értelmetlenül, de még pazarlóan is sikerült megvalósítani az utóbbi évek egyik legfájóbb és legszakmaiatlanabb közlekedési intézkedését.

A bevezetés előtt már világos volt a fércmunka néhány kardinális pontja, például, hogy jelentős utasforgalommal bíró vonalakon a vasúti szerelvényeknél jóval lassabb pótlóbuszok állnak forgalomba, amelyek kerülőúton közlekedve, a fővonali csatlakozásokat rendre lekésve vezetnek a maradék utazóközönség elvesztéséhez is. Az is világos volt, hogy a járványra hivatkozva, annak lecsengésekor bevezetett menetrend köszönőviszonyban sincs az egészségügyi szempontokkal, hiszen egy többkocsis szerelvény utasait egyetlen autóbuszba zsúfolva nem segítik elő a biztonságos távolságtartást. Már többször is jeleztük: érdemi megtakarítást nem eredményez a menetrendi fűnyírózás, mert az állomási személyzet, a váltó- és sorompókezelő, a vasúti jegyvizsgáló, de még akár a járművezető is szolgálatban marad, legfeljebb a munkája lesz kevesebb, vagy vonat helyett az autóbuszon ellenőrzi a jegyeket.

Az viszont csak az éles üzemben derült ki, hogy a megszüntetett vonatok egy része szellemvonatként mégis közlekedik, csak utasok nélkül, úgynevezett szerelvénymenetben, miközben a pótlóbusz vele párhuzamosan halad. Tehát dupla eszközfelhasználással sikerült abszolválni azt az intézkedést, amelynek eredetileg megtakarítás lett volna a célja. Sorra érkeznek az ország minden tájáról fantomvonatok közlekedését igazoló képek, videók, bejegyzések. De nem is csoda, hiszen a járműveknek el kell jutniuk a honos üzemeltetési állomásukra, ahol karbantartják, üzemanyaggal töltik fel őket, hogy másnap ismét, akár utasok nélkül térjenek vissza egy köztes állomásra, ahol majd a pótlóbuszról át lehet rájuk szállni.

Az utasait elveszteni készülő MÁV-csoport eddig látszólag hallgatott az intézkedések kapcsán még akkor is, ha a féltett alaptevékenységeit csorbította meg a minisztérium, és háttérszervezete, a KTI. Ugyanakkor úgy tűnik, paradigmaváltás van kibontakozóban: a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) június 10-i ülésén Dr. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a járványügyi menetrendet felül kell vizsgálni, a vasúti közlekedést azokon a vonalakon, ahol versenyképesebb, mint a buszos közlekedés, vissza kell állítani.
Bár ez a kijelentés beismerő reakciónak is tekinthető a járatmegszüntetésből adódó, az utóbbi napokban nyilvánosságra kerülő, egyre vállalhatatlanabb megoldások miatt, valójában éppannyi kérdést nyit ki, mint amennyit megválaszol.
🔵 Hol volt eddig a MÁV, mikor és milyen eredménnyel hallatta hangját a minisztériummal és a KTI-vel szemben?
🔵 Mit jelent az elnök-vezérigazgató általi, „felül kell vizsgálni” kifejezés, ki, mikor, milyen adatok alapján elemez majd, és készít elő döntéseket?
🔵 Milyen időtávon tervezi fenntartani az általa is elfogadhatatlannak tartott, június 6-tól életbe léptetett torzót?

A Közlekedő Tömeg Egyesület álláspontja, hogy készüljön széles szakmai körben véleményezhető, a tervezésbe az érintett területek lakosságát is bevonó térségi és regionális közösségi közlekedési stratégia, mely felméri a vasút és a közút potenciálját egy integrált közösségi közlekedési rendszer keretein belül, feltárja a fejlesztési lehetőségeket mind a pálya, mind a járművek tekintetében. Az elnök-vezérigazgató által is szorgalmazott felülvizsgálattal egyetértünk, de az transzparens módon, valamennyi alternatíva elemzésével kell, hogy készüljön. Ehhez a Közlekedő Tömeg Egyesület felajánlja szakmai segítségét!

A kialakult helyzet kapcsán álláspontunk, hogy legkésőbb 2020. június 16-án hétfőtől álljon vissza az addig érvényes állapot, és minden további döntést csak a lehetőségek teljes körű vizsgálatát tartalmazó dokumentum elkészítését és véleményezését követően lehessen meghozni, erről pedig tájékoztassák a lakosságot. A június 6-i járatmegszüntetés és -ritkítás szakmai és politikai felelőseit pedig meg kell nevezni, és hatáskörükből azonnali felmentésük szükséges.

Kérjük továbbá, hogy a térségi közösségi közlekedés átgondolatlan átalakítása és dilettáns módon történő elsorvasztásért az érintett szakmai és döntéshozó szervezetek kérjenek nyilvánosan elnézést az érintett lakosságtól, a munkavállalóktól, a többletátszállásra és kerülőútra kényszerülő utasoktól, valamint mindazon érintettektől, akiket az intézkedés hátrányosan érintett.

Tiszta lappal e történetben már nem indulhat sem a minisztérium, sem a KTI, sem a MÁV-csoport, de a 2007-es és 2009-es vonalbezárásoknál is dilettánsabb kivitelezés és szakmaiatlan hozzáállás két hét utáni visszafordítása segíthet még új alapot teremteni a hazai regionális és térségi közösségi közlekedés újragondolásához.

Kedden a balassagyarmati polgármester élő videóban mutatta be, ahogy egy megszüntetett vonat továbbra is közlekedik szerelvénymenetben, miközben az utasokat teljesen értelmetlenül – az üres vonattal párhuzamosan közlekedő – pótlóbuszra kényszerítik:

Ez azonban nem csak a nógrádi vonalon van így, saját megfigyeléseink és követőinktől kapott üzenetek szerint az Alföldön közlekedő fantomvonatok listája a következő:
🚊 az egyik szerelvény hajnali 4 óra körül üresen közlekedik Szentesről Hódmezővásárhelyre, utazni viszont csak a 4:05-kor induló pótlóbusszal lehet;
🚊 reggel 7:35-kor utasok nélkül megy végig egy motorvonat a Kiskunfélegyháza-Lakitelek vonalon, a 7:40-kor induló pótlóbusz vele párhuzamosan közlekedik;
🚊 a napi szolgálatát 17:12-kor Hódmezővásárhelyen befejező motorvonat kb. 20 perccel később utasok nélkül megy tovább a szentesi telephelyre, ugyanezen a viszonylaton pótlóbusz indul 17:24-kor;
🚊 21 óra körül szerelvénymenet indul Kiskunfélegyházáról Szentesre, de az utasok csak a 21:34-kor induló pótlóbusszal utazhatnak;
🚊 Szeghalom és Vésztő között háromszor annyi szerelvénymenet közlekedik, mint utasszállító vonat: Szeghalom felé 7:20 és 10:25 körül, Vésztő felé 18:20-kor indul fantomvonat, ezekben az időpontokban az utasokat csak a pótlóbuszra engedik felszállni.

A valódi közlekedésfejlesztés érdekében indított petíciónkat itt írhatjátok alá.

A Vasúti Érdekegyeztető Tanács június 10-i ülésének összefoglalója.