“a normális ember feltalálja magát” – így vélekedik a BKK illetékes munkatársa arról, hogy mélyrepülésbe kezdett az utastájékoztatás
Egészen elképesztő reakciót váltott ki egy utas posztja egy közlekedési témájú Facebook-csoportban. A bejegyzés írója szóvá tette, hogy a Széll Kálmán téren a BKK igénytelenül rátapétázott a megállótáblákra, emellett pedig folyamatosan félretájékoztatja az ügyfeleit, mivel gyakorlatilag az egész téren nincs olyan térkép, ami a valóságnak megfelelő állapotot mutatna. Erre a helyzetre adott döbbenetes választ egy, információink szerint a BKK utastájékoztatási szakterületén dolgozó munkatárs, aki egész egyszerűen azt mondta: a tájékoztatókat csak pár ember figyeli, “aElolvasom