A BKK megalakítása óta az utastájékoztatás volt az egyik leginkább fejlődő terület, a 2010-es évek során óriási előrelépések történtek. Az elmúlt hónapokban ugyanakkor rohamos visszafejlődésnek lehetünk tanúi a megállókban és metróállomásokon. Ezt jól szemléltetik a Jarokelo.hu közterületi hibabejelentő portálra feltöltött bejelentések is, amiknek a képeiből válogattunk.
A képek alapján úgy tűnik, a BKK-nak valamiért megoldhatatlan feladatot kezd okozni a metrók menetrendjének közzététele. Hiába van a legtöbb helyen erre a célra szolgáló keret vagy vitrin, a menetrendeket újabban egyszerűen kicelluxozzák az állomás falára, vagy egészen meghökkentő módon rácelluxozzák magára a vitrinüvegre, kívülről. Menetrendváltáskor sokszor már arra sem veszik a fáradságot, hogy a korábban kicelluxozott A4-es tájékoztatókat leszedjék, hanem azokra is simán rácelluxoznak egy újabbat. A cellux persze nem tart sokáig, így az idő múlásával a lógó papíroknak köszönhetően egyfajta lapozgatós mesekönyv formátum fogadja az utasokat.
Az esetre a BKK sem adott megnyugtató választ, sőt, kifejezetten ők kérték, hogy ez így legyen. Idézzük: “Menetrendváltozás esetén általában rendkívül rövid idő áll rendelkezésre az új információk kihelyezésére, a nyomdai fólia legyártása ennél lényegesen több időbe kerülne. Ezért – az információ mielőbbi célba juttatása érdekében – a Megrendelő celluxozott formában kéri a metróállomások bejárataihoz a kihelyezést, hiszen az információ mielőbbi megjelenítése – ebben az esetben – elsőbbséget élvez az esztétikával szemben.” A probléma csak az, hogy az állomásokon egymásra ragasztott 3-4 rétegnyi A4-es papír nem azt mutatja, hogy ideiglenes megoldásról lenne szó.
A metróállomások mellett a villamosmegállók is mostohagyerekké váltak. Hiába változott meg lassan fél éve, 2020 novemberében az M3-as metró felújításának forgalmi rendje, az 1-es és 3-as villamosok megállóiban kihelyezett térképek a mai napig nem követték le a változásokat, a BKK térképein a metró továbbra is a fél évvel ezelőtti módon közlekedik. A tájékoztatás minőségét a képek mellett az is jól illusztrálja, hogy egy utas már azt ajánlja a cégnek a bejelentésében, hogy inkább ne is helyezzenek ki térképet a megállókba, ha nem tudják azokat időben frissíteni. A BKK márciusi válaszában azt írta: “Az újabb térképek előállítása technikai akadályokba ütközött. Amint azok megszűnnek, indul a gyártásuk, és már a friss adatokat tartalmazó térképeket helyezik ki.”
Az össze-vissza celluxozott menetrendek sok metróállomáson már-már nevetségesen igénytelenül néznek ki, a nem frissített térképek pedig félrevezető tájékoztatást adnak. A tájékoztatás színvonalának romlása végső soron a tájékoztatásba fektetett bizalom elvesztését fogja okozni.
Egyesületünk ezúton kéri a BKK-t, hogy ne építse le az elmúlt években kifejlődött utastájékoztatást! Kérjük, hogy azonnal hagyjanak fel az igénytelenséggel, használják rendeltetésszerűen az állomási vitrineket és kereteket, valamint haladéktalanul cseréljék a fél éve elavult térképeket!
Néhány bejelentés a témában a Járókelőről:
- https://jarokelo.hu/…/budapest/76514/kell-az-aktualizalas
- https://jarokelo.hu/…/menetrendek-igenytelen-kihelyezese
- https://jarokelo.hu/…/82135/igenytelen-utastajekoztatas
- https://jarokelo.hu/…/celluxozott-menetrendek-a-metroban
- https://jarokelo.hu/…/budapest/79201/rettento-igenytelen
- https://jarokelo.hu/bejel…/budapest/79605/elavult-terkepek