Védjük meg a Lánchidat! A Lánchíd Budapest egyik ikonikus építménye: a város szimbóluma, amely összeköti Pestet és Budát. A felújítás előtt a híd a forgalmi dugók egyik központja volt, sokszor gyalog meg lehetett előzni az araszoló gépkocsikat és buszokat. A hónapok óta tartó autómentes tesztidőszak alatt tapasztaltuk, hogy a Lánchídon lehet gyorsan és biztonságosan is haladni, miközben a dugók nem lettek nagyobbak a városban. Az Új Lánchíd egy élhetőbb város első mérföldköve, a gördülékeny közlekedésElolvasom

A jegyautomaták leszerelése után újabb ügyfélellenes intézkedéseket vezet be a BKK, ráadásul mindezekről egyáltalán nem, vagy elégtelenül tájékoztatják a nyilvánosságot. Március 31-én pénteken mindenféle előzetes indoklás nélkül végleg bezárták a központi ügyfélszolgálatukat a Rumbach Sebestyén utcában, derült ki a 30-ai szűkszavú közleményükből. Az már önmagában is érdekes, hogy központi ügyfélszolgálat nélkül marad a főváros közlekedésszervezője, de a helyzetet tovább rontja, hogy ez az iroda volt az egyetlen helyszíne számos ügytípus elintézésének: csak itt lehetett intézniElolvasom

A magyar kormány előzetes társadalmi egyeztetés nélkül, júliusban nyújtotta be a 2021-2027 időszakra vonatkozó Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programot (IKOP) az Európai Bizottságnak, amelynek keretében a rendelkezésre álló összeg több mint tizedét, mintegy 140 milliárd forintot az M1-es autópálya Budapest–Bicske szakaszának irányonként három sávosra bővítésére költené a kormány. A Közlekedő Tömeg Egyesület és a Magyar Közlekedési Klub e tervet rendkívül károsnak tartja, helyette a párhuzamos vasúti vonalszakasz kapacitásának növelését sürgeti, ezért levélben kérjük az Európai BizottságElolvasom

Újból elkövetni készül a korábban már milliárdos kárt okozó hibáját a fővárosi közlekedésszervező: közlésük szerint a megszokottnál kevesebb ajtóval rendelkező buszokat rendeltek meg, szám szerint 150 darabot. Mint az ismert: a 2015-től forgalomba állított CAF-villamosok ugyanilyen hiányosság miatt jelentősen lassabban tudnak csak közlekedni, ami súlyos beruházási és üzemeltetési többletköltséget okoz. Ugyanez várható a 150 új busz esetén is. A Közlekedő Tömeg Egyesület a hibás döntés haladéktalan kijavítását, és személyi következmények érvényesítését várja el.  2022. júliusElolvasom

2021 augusztusában a BKK a mobiljegyek növekvő népszerűségére hivatkozva a jegyértékesítő automaták amúgy sem túl acélos számának csökkentését jelentette be. A nyilvános adatokból és későbbi közlésekből azonban világosan láthatóvá vált, hogy ez a hatás mérsékelt, valójában egy szűklátókörű megszorító intézkedésről van szó, a cég pedig több hibát is vétett a folyamat során. Cikkükben sorra vesszük, melyek voltak ezek. Előzmények A Budapesti Közlekedési Központ 2021. augusztus elején jelentette be, hogy az online értékesítés növekedése miatt aElolvasom

A Budapesti Közlekedési Központ augusztus elején jelentette be, hogy az online értékesítés növekedése miatt a jövőben kevesebb jegyautomatára lesz szükség, ezért nagyságrendileg 15%-kal csökkentik a készülékek darabszámát. Ekkor még azt ígérték, értékesítési helyszínből nem lesz kevesebb, tehát csak olyan helyről szerelnek le gépeket, ahol egyébként is több van egymás mellett. Ez végül nem így lett. Decemberben a BKK vezérigazgatója, Walter Katalin már úgy nyilatkozott, “néhány kivétel” lesz, ahol egyedül álló gépeket is le fognak szerelni.Elolvasom

Karácsony Gergely főpolgármester múlt héten egy ötpontos intézkedéscsomagot jelentett be a “budapesti közlekedés javításáért”, melyek elsősorban az autóval közlekedők megnyugtatására tesznek kísérletet. A bejelentett beavatkozások közül a legjelentősebb a nagykörúti lámpaprogram módosítása: a 4-6-os villamosokhoz igazodó, azok egyenletes követését biztosító programot úgy állítottákk át, hogy az autóknak kedvezzenek vele. Mindez közlekedésszakmailag teljesen értelmetlen, ellentétes a zöld, fenntartható város víziójával és káros az amúgy is rossz helyzetben lévő közösségi közlekedés szempontjából, így egyesületünk azt kéri, hogyElolvasom

A 2017-ben indult messenger chatbot után már az új, egyelőre Androidon elérhető Tudatos Közlekedő alkalmazáson keresztül is bejelenthetitek a BKK-járműveken észlelt hibákat. Az alkalmazás külön kezeli a bejelentéseket, és a válaszok is rögtön az adott ügynél jelennek meg, így még könnyebben követhetitek a problémák megoldását. Az applikáció letölthető Android telefonokra a Google Play-ből és a Huawei AppGallery-ből. Reméljük elnyeri a tetszéseteket!Elolvasom

Ahogy arról a hírekből is értesülhettetek, csütörtökön újraindult a budapesti közbringarendszer. Bár a regisztráció során tapasztaltunk kisebb hibákat, nehézségeket, a régi Bubi legnagyobb hibáit sikerült javítani: az új biciklik a régiekhez képest suhannak, megújult az alkalmazás, jóval egyszerűbbé vált a jegy- és bérletvásárlás. A fújt gumiknak köszönhetően az új biciklik a régieknél sokkal könnyebben hajthatók, így már nem ér fel minden használat egy erőnléti edzéssel. A regisztráció, jegy- és bérletvásárlás, valamint a bérlés a megújultElolvasom

Egészen elképesztő reakciót váltott ki egy utas posztja egy közlekedési témájú Facebook-csoportban. A bejegyzés írója szóvá tette, hogy a Széll Kálmán téren a BKK igénytelenül rátapétázott a megállótáblákra, emellett pedig folyamatosan félretájékoztatja az ügyfeleit, mivel gyakorlatilag az egész téren nincs olyan térkép, ami a valóságnak megfelelő állapotot mutatna. Erre a helyzetre adott döbbenetes választ egy, információink szerint a BKK utastájékoztatási szakterületén dolgozó munkatárs, aki egész egyszerűen azt mondta: a tájékoztatókat csak pár ember figyeli, “aElolvasom

A BKK megalakítása óta az utastájékoztatás volt az egyik leginkább fejlődő terület, a 2010-es évek során óriási előrelépések történtek. Az elmúlt hónapokban ugyanakkor rohamos visszafejlődésnek lehetünk tanúi a megállókban és metróállomásokon. Ezt jól szemléltetik a Jarokelo.hu közterületi hibabejelentő portálra feltöltött bejelentések is, amiknek a képeiből válogattunk. A képek alapján úgy tűnik, a BKK-nak valamiért megoldhatatlan feladatot kezd okozni a metrók menetrendjének közzététele. Hiába van a legtöbb helyen erre a célra szolgáló keret vagy vitrin, aElolvasom

Tisztelt Főpolgármester Úr! A napokban eldőlhet a pesti alsó rakpart sorsa, ugyanis ez is része annak a 60 milliárdos csomagnak, amelyről egyeztetés folyik a Kormány és a Főváros között.  Most arról kell döntenie a városvezetésnek, hogy a budapestiek egy hosszadalmas és költséges lezárás és átépítés után milyen rakpartot kapjanak vissza: olyat, ahol továbbra is autóforgalom vágja el a Dunát a várostól, vagy egy közvetlenül megközelíthető, a belváros szerves részét képező, gyalog, kerékpárral, futva, görkorival, gyerekekkelElolvasom

A MOL Bubi közbringarendszer november végi teljes leállásával a városlakókat egy környezetbarát, az M3-as metró pótlásában és a koronavírus-járvány elleni védekezésben is fontos szerepet játszó közlekedési módtól fosztja meg a BKK és a Főváros. Egyesületünk elfogadhatatlannak tartja a lépést, amely a Főváros stratégiai céljaival is szembemegy. A MOL Bubi és a rendszerhez kapcsolódó kerékpárosbarát fejlesztések nagyban hozzájárultak a városi kerékpározás népszerűsítéséhez, a bérbicikliknek köszönhetően pedig szélesebb körben elérhető közlekedési móddá vált a biciklizés. A rendszerElolvasom

❌??Több mint egy hete, szeptember 23-án tárta a nyilvánosság elé egyesületünk a 100E repülőtéri járattal kapcsolatos visszaéléseket. A járat április óta nem közlekedik, ennek ellenére a BKK több mint 15 ezer jegyet adott el rá 14 millió forint értékben. Az utasokat nem tájékoztatták megfelelően arról, hogy olyan szolgáltatásért fizetnek, ami nem létezik. Az ügyben egyesületünk feljelentést tett. Olvasóink közben arra hívták fel figyelmünket, hogy a BKK a 750 forintos hajójegyeket is úgy árulja, hogy áprilisElolvasom

Egyesületünk a mai napon a Budapesti Rendőr-főkapitányságon feljelentést tett ismeretlen tettes ellen üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett csalás bűntette miatt a BKK repülőtéri buszjeggyel folytatott visszaélése kapcsán. Döntésünkben jelentős szerepet játszott a BKK-nak az elmúlt napokban tanúsított kétszínű kommunikációja. Elvártuk volna az elkövetett sorozatos és súlyos hibák teljes beismerését és az értük való felelősségvállalást – helyette állítólagos technikai hibára hivatkozó hamis bocsánatkérést és felelősséghárítást kaptunk. Elvártuk volna az azonnali valós megoldást, azaz a repülőtéri buszjegyek értékesítésénekElolvasom

A koronavírus miatt lecsökkent a Liszt Ferenc repülőtér forgalma, ehhez igazodva április 1. óta nem közlekedik a 100E jelzésű járat, ami közvetlen kapcsolatot teremt a Deák Ferenc tér és a repülőtér között. A járat egyedi díjszabással közlekedik, csak repülőtéri vonaljeggyel vehető igénybe, melynek darabja 900 forint. Bár a 100E lassan fél éve nem közlekedik, a 900 forintos repülőtéri vonaljegy továbbra is megvásárolható a BKK jegyautomatáiból és mobiljegy alkalmazásából anélkül, hogy az utasokat megfelelően tájékoztatnák arról,Elolvasom

Mint ismeretes, a Főváros és a BKK vezetése április végén döntött arról, hogy a járványhelyzetben is biztonságos és fenntartható kerékpáros közlekedés és a közterek használhatóságának megteremtése érdekében a Nagykörút 2×1 sávos kiosztással való forgalomcsillapításával helyet biztosít a kerékpáros infrastruktúrának. A mai bejelentés a világjárvány második hullámának előszobájában komoly visszalépést jelent az intézkedés eredeti céljaiból a Nagykörút közel felén: a Corvin-negyed és a Blaha Lujza tér közötti szakasz 2×2 sávosra visszabővülő kialakításával csúcsidőn kívül ismételten aElolvasom

Hamarosan elkészül a Baross utcai kerékpáros tengely, és a Ferenc körúton is elkezdődik az új kerékpársávok kijelölése. Ezek mind fontos és szükséges lépések, azonban a Főváros korábbi terveiben néhány főhálózati hiányosság pótlása helyett egy összefüggő kerékpározásbarát főhálózat létrehozása szerepelt. Ez a kerékpározás versenyhátrányának csökkentése céljából fontos, hiszen a budapesti főútvonalak jelentős részén továbbra is csak autóval, közösségi közlekedéssel és gyalog lehet akadálytalanul és biztonságosan közlekedni, biciklivel nem. A járványhelyzet idején nagy lendülettel kezdődött meg azElolvasom