Miközben a MÁV tegnap bejelentette a Budapest-Bécs vasútvonal felújításának első ütemét és az azzal járó korlátozásokat szeptember 18. és október 26. között, megbízható értesüléseink szerint még csak ezután jön a feketeleves, melyről a közlemények mélyen hallgatnak: novembertől három hétre teljesen lezárják a vasútvonalat, egyenes következményeként annak, hogy a bevezetett 100 km/h-s sebességkorlátozás okozta botrány ráégni látszik Lázár János vasútromboló miniszterre, aki most a józan észnek ellentmondó erőltetett karbantartási munkálatokat rendelt el az államvasútnál. Csakhogy mivelElolvasom

Levélben fordultunk a Miniszterelnökség Miniszteréhez, Gulyás Gergelyhez, valamint az Új települések fejlesztéséért felelős kormánybiztoshoz, Gyopáros Alpárhoz, amiért több felújított vasúti állomáson is befejezik az utasforgalmat a Magyar Falu Program támogatásával. Az elmúlt két év során 2 milliárd forint támogatást nyújtottunk a Magyar Államvasutaknak (MÁV) vidéki vasútállomások felújítására, azonban ezek közül sok indulási ponthoz már nem lehet majd eljutni. Ennek eredményeként tucatnyi teljesen felújított és történelmi állomásépületet, számos vágányt, új kerékpártárolókat és állomásudvarokat hagynak majd funkció nélkül az elzárt vagy hamarosan záró vasútvonalak mentén.Elolvasom

Nem állt meg Lázár János vidékellenes ámokfutása, információink szerint az augusztus 1-től jogellenesen bezárt 10 vasútvonalat szeptember 1-én az alábbi hét vonal követi:a Budapest elővárosi forgalmában is részt vevő Esztergom-Komárom vasútvonalNyíregyháza elővárosi forgalmában az a Nyíregyháza-Mátészalka-Zajta vonal, amivel párhuzamosan naponta 100-nál több Volánbusz jár,valamit ugyanitt a Nyíregyháza-Tiszalök vasútvonal,a Bükk turistaforgalmában jelentős Eger-Szilvásvárad vasútvonal,a Somogy busszal is nehezen elérhező zsákfalvait kiszolgáló Siófok-Kaposvár vasútvonal,a vasútgyilkos Lázár János saját portáján pedig a Szentes-Orosháza, és a Kiskunfélegyháza-Lakitelek vasútvonal.Az eleveElolvasom

Részletesebben is el tudtunk merülni a MÁV és Lázár János vasútvonal-bezárásainak értelmetlenségében és koncepciótlanságában a Republikon Intézet podcastjében, melyet a kommentben lévő linkeken tudtok meghallgatni. A vasútvonalak bezárásának nem a mai mellékvonali nihil fenntartása az alternatívája, hanem a vidéki vasúthálózat átgondolt és léptékhelyes fejlesztése. Ebben első lépés lenne, ha a hetvenes évek csehszlovák motorvonatainak toldozgatása-foltozgatása helyett a kétezres évek cseh modelljét vennénk át: ha a MÁV képtelen a mellékvonalakat a kor elvárásainak megfelelően üzemeltetni, akkorElolvasom

Alig egy hete, múlt pénteken ismerte el a MÁV és Lázár János, hogy augusztus elsejétől tíz mellékvonalat bezárnak – a hodászi baleset ürügyén soha nem látott gyorsasággal, 10 nap alatt. A menetrendek tegnap, öt nappal a vasútvonalak bezárása előtt kerültek nyilvánosságra – ennyi ideje van tehát a vasútvonalak használóinak tudomásul venni, hogyan tudnak majd közlekedni jövő héttől. A kapkodásnak megvolt az oka: a szintén a mellékvonalak leépítésére 2020-ban bevezetett, majd megbukott járványügyi menetrend hallatlan tiltakozásokatElolvasom

Pár nappal a Bz motorvonat által okozott, utasok sérülését okozó hodászi baleset után máris megszületett a döntés a MÁV-Startnál és a megrendelő Lázár-minisztériumnál mellékvonalak bezárásáról. Egyesületünk értesülései szerint a döntés értelmében az alábbi tíz vasútvonalon szűnik meg a vasúti közlekedés augusztus 1-től: Döbbenetesnek tartjuk, hogy a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok által levezényelt vonalbezárási hullám után tizenöt évvel még mindig vasútvonalak bezárásában látja a jövőt az elődeihez hasonlóan csak megszorításokban gondolkozni képes Kormány. Ahogy döbbenetes az is,Elolvasom

Kapacitásgondok, finanszírozási hiány, megoldatlanul hagyott tarifaproblémák: 2023. május 1-jétől használhatóak a vármegye- és országbérletek, melyek egy-egy vármegye vagy az ország területén belül szinte korlátlan utazási lehetőséget biztosítanak a MÁV-Volán-csoport, a GySEV vonalain, és más állami megrendelésű járatokon. Az új termékek egyes kérdésekre megoldást jelentenek, azonban álláspontunk szerint a hatásuk összességében a magyarországi tömegközlekedés fennálló válságát inkább mélyíti, mintsem mérsékli.  A nagyon olcsó bérletek az első széleskörűen integrált díjtermékei a hazai helyközi közlekedésszervezésnek, melyekkel a felárasElolvasom

Aki mostanában rendszeresen utazik vonattal Magyarországon, az bizonyára maga is tapasztalta, hogy komly gondok vannak a MÁV-Start háza táján: rengeteg vonat közlekedik rövidebb szerelvénnyel és/vagy régebbi, kevésbé komfortos kocsikkal a meghirdetettnél. Számos soktízmilliárd forintos járműbeszerzés és a saját kocsigyártás ellenére 2022-ben is ott tartunk, hogy súlyos járműhiánnyal küzd a magyar államvasút. Először 2018-ban foglalkoztunk a MÁV-Start felelőtlen és pazarló járműgazdálkodásával, amikor bemutattuk, hogyan rohadnak tárolóvágányokon a cég aránylag fiatal és korszerű kocsijai. Az ebből kipattantElolvasom

A Hatvan és Somoskőújfalu közötti 81-es számú vasútvonal kálváriájával egyesületünk már többször foglalkozott. A kelet-nógrádi nemzetközi fővonal vesszőfutása nem ma kezdődött, évtizedek hanyagsága és koncepciótlansága ért be az elmúlt hónapokban, azonban az események az utóbbi egy évben felgyorsultak, a helyzet mára tarthatatlanná vált. Napi szinten maradnak ki járatok, ezzel a MÁV-csoport százak munkába járását lehetetleníti el, kockára téve több száz család megélhetését. A vonalon 2006 óta közlekedő, klimatizált “Uzsgyi” motorvonatokat 2020 novemberében dízelmozdonyok és aElolvasom

Több fontos fejlesztéssel és néhány kihagyott lehetőséggel érkezett az új menetrend, menetrend szerint november 12-én. Egyesületünk üdvözli azokat a régóta esedékes fejlesztéseket, melyeket az új menetrend tartalmaz, több hosszú évek óta hangoztatott problémában történt előrelépés, azonban néhány hiányosság így is maradt. A napokban megjelent a magyarországi vasútvonalakon 2021/2022-ben érvényes menetrend. Az új menetrend előkészítését idén először valódi, nyilvános társadalmi vita előzte meg, amit egyesületünk pozitív fejleménynek tart, évek óta küzdünk ezért a lehetőségért, és bárElolvasom

Július 15-éig várja a közlekedésért felelős minisztérium a lakosság észrevételeit a jövő évi vasúti menetrendhez. Álláspontunk szerint számos fejlesztés várat magára, mely a tervezet szerint jövőre sem valósul meg, ezért minden követőnket arra biztatjuk, jelezze észrevételeit, így ösztönözve a döntéshozókat egy jobb menetrend bevezetésére. Jelen írásunkban a Budapest környéki vasútvonalakat tekintjük át.  Többségében a Budapest környéki vonalak jelenlegi menetrendjét megfelelőnek ítéljük, jellemzően csak kisebb korrekciókat tartunk kívánatosnak a változó utazási igényekhez való igazodás érdekében, elsősorbanElolvasom

Július 15-éig várja a közlekedésért felelős minisztérium a lakosság észrevételeit a jövő évi vasúti menetrendhez. Álláspontunk szerint számos fejlesztés várat magára, mely a tervezet szerint jövőre sem valósul meg, ezért minden követőnket arra biztatjuk, jelezze észrevételeit, így ösztönözve a döntéshozókat egy jobb menetrend bevezetésére. Most a vidéki regionális vasútvonalak kapcsán foglaljuk össze a legfontosabb pontokat, ahol változásra lenne szükség. A regionális vasútvonalak évtizedek óta a magyar vasút mostohagyermekei: a bezárásokon és ritkításokon kívül többségükön semmiElolvasom

Július 15-éig várja a közlekedésért felelős minisztérium a lakosság észrevételeit a jövő évi vasúti menetrendhez. Álláspontunk szerint számos fejlesztés várat magára, mely a tervezet szerint jövőre sem valósul meg, ezért minden követőnket arra biztatjuk, jelezze észrevételeit, így ösztönözve a döntéshozókat egy jobb menetrend bevezetésére. Jelen írásunkban az országos távolsági vonatokhoz adunk támpontokat, hamarosan pedig Budapest környékével és a vidéki vasútvonalak helyzetével folytatjuk.  Az elmúlt két évben megvalósult menetrendi fejlesztésekkel a Közlekedő Tömeg Egyesület szerint közelElolvasom

Megtörtént, amiért sokan régóta küzdöttünk: idén először kerül sor Magyarországon társadalmi egyeztetésre a következő évi vasúti menetrend kapcsán! Más szervezetek mellett egyesületünk is számtalanszor szólalt fel ezért, tavaly pedig a Magyar Közlekedési Klubbal közösen saját egyeztetést is hirdettünk egy kiszivárgott menetrendi tervezet segítségével. Idén viszont erre már nincs szükség: az illetékes minisztérium maga döntött a tervek közzétételéről, a KTI honlapján pedig bárki véleményezheti is azokat. Persze azért nem indul tökéletesen az utasok efféle bevonása: azElolvasom

A vonattal utazók hetek óta napi rendszerességgel találkozhatnak a jegyautomaták és a MÁV-alkalmazás teljes leállásával. Ezen alkalmakkor a jegypénztárak működésében szintén komoly fennakadások tapasztalhatók, ilyenkor a feltorlódó sorokban várakozó, kevésbé öntudatos utasok ezrei késik le a vonatukat, súlyosan aláásva a szolgáltatás iránti bizalmat. Bár eme rendkívüli helyzetek alkalmával megengedett a vonatokra jegy nélkül felszállni, és a jegyvizsgálótól jegyet váltani, a vasúttársaság ezt a lehetőséget szégyenteljes módon alig vagy egyáltalán nem közli az utasokkal. Akinek mégisElolvasom

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Hatvan–Salgótarján–Somoskőújfalu viszonylaton utazóknak tavaly novemberben el kellett búcsúzniuk a orosz Metrovagonmas – Uzsgyi becenévre hallgató – motorvonatoktól. A MÁV-Start jármű átcsoportosításai miatt ide nagyrészt csak 40-45 éves “Csörgő” dízelmozdonyokból és öreg személykocsiból álló szerelvények, illetve Bz motorkocsik kerültek helyettük. E héttől kezdve azonban újabb szintet lépett a vonal leépítése: a maradék mozdonyos szerelvényt is átcsoportosították egy kivételtől eltekintve, így a nógrádi megyeszékhelyre immár jóformán csak az ósdi, rossz utazásiElolvasom

A kormány a héten visszavonta a MÁV-Start akkus hibrid motorvonatok beszerzésére kiírt tenderét. A kiírás szerint 50 db akkumulátoros motorvonatot vásároltak volna a magyar vasútvonalakra. A terv szerint ezek a vonatok váltották volna a végletesen elöregedett dízelmotorvonatokat, mozdonyos szerelvényeket a fontosabb villamosítatlan vonalakon. A tervezett felhasználási területre több ötlet is felmerült, többek közt az észak-balatoni vasútvonal (29), a lajosmizsei elővárosi vonal (142), a Szolnok-Hatvan-Somoskőújfalu vonal (82-81) hangzott el, de akár a Pécs-Szombathely járatokat is adhattákElolvasom

Tavaly nyáron online egyeztetést szerveztünk a vasúti menetrenddel kapcsolatban, ekkor számos követőnk tett javaslatot különböző interregionális járatok indítására. Ezeket továbbítottuk az illetékes szervezeteknek, amelyek úgy tűnik, a kérések egy részét figyelembe vették: április 11-től a Dunántúlon egy viszonylat útvonalát meghosszabbították, egynek pedig sűrítették a közlekedését. Pécs és Szombathely között korábban 4 óránként jártak a közvetlen személyvonatok, mostantól azonban már 2 óránként lehet átszállás nélkül utazni a Pannónia InterRégió nevű vonatokkal. Emellett a menetidő a pályaElolvasom

2020. június 6-án, hetekig tartó titkolózások után egyik napról a másikra vezette be a megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztérium a „járványügyi” menetrendet, ami az ország vasúti mellékvonalainak zömén szüntette meg a vonatok java részét. Ugyan az országos felháborodás hatására a legtöbb vonalon helyreállt a korábbi menetrend, 14 vonalon, összesen 570 kilométeren továbbra sem állt helyre a vasúti közlekedés – az itt élők továbbra is elszenvedői a megnőtt menetidőknek, plusz átszállásoknak. E frissen megszüntetett vasútvonalakkal együttElolvasom

A Hatvan–Salgótarján–Somoskőújfalu vasútvonal utasai jogosan aggódnak egyre inkább a szakasz jövőjéért. Már több mint fél évszázada nem történt erre érdemi korszerűsítés, a ‘90-es években tervezett villamosításból, majd a 2000-es években felmerült felújításból sem valósult meg semmi. Az egykor szinte végig 80-100 km/h sebességre alkalmas pályán az állapotromlás miatt egyre szaporodnak a 40-60 km/h-s sebességkorlátozások. 2006-ban némi színvonalemelkedést hozott, hogy klímával felszerelt orosz Metrovagonmas motorvonatok álltak forgalomba a vonalon. Tavaly novemberben azonban ezektől el kellett búcsúzniaElolvasom