Most Te is tehetsz a jobb vasúti menetrendért! – országos távolsági vonatok

Július 15-éig várja a közlekedésért felelős minisztérium a lakosság észrevételeit a jövő évi vasúti menetrendhez. Álláspontunk szerint számos fejlesztés várat magára, mely a tervezet szerint jövőre sem valósul meg, ezért minden követőnket arra biztatjuk, jelezze észrevételeit, így ösztönözve a döntéshozókat egy jobb menetrend bevezetésére. Jelen írásunkban az országos távolsági vonatokhoz adunk támpontokat, hamarosan pedig Budapest környékével és a vidéki vasútvonalak helyzetével folytatjuk. 

Az elmúlt két évben megvalósult menetrendi fejlesztésekkel a Közlekedő Tömeg Egyesület szerint közel optimálissá vált az ország nagyvárosait összekötő távolsági hálózat. Győr és Székesfehérvár félóránként, Veszprém, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Kecskemét, Szeged és Békéscsaba óránként elérhető InterCity vonattal. Pécsre és a nyugati országrészbe kétóránként indulnak a vonatok, ami nem ideális, de a javarészt egyvágányú vasútvonalakon ez az elérhető legjobb kínálat. Néhány szempontból azonban a vasút egyáltalán nem felel meg az utazók igényeinek. 

Alapvető hiányosságot jelent, hogy a legtöbb vonalon este túl korán elmegy az utolsó távolsági vonat. A menetrend egyáltalán nem követte az elmúlt évtizedek társadalmi, életmódbeli változásait e téren. Például Zalaegerszegről, Sopronból 19 óra után, több más nagyvárosból 20 óra után nincs már versenyképes utazási lehetőség az ország távolabbi részei felé, és felől. Álláspontunk szerint ezért a távolsági vonatok üzemidejét új járatok indításával ki kell terjeszteni legalább 1-2, helyenként akár 4 órával, hogy az utolsó vonatok 22 óra körül induljanak. Ezáltal tömegesen lehet megszólítani olyan utasokat, akiknek ma egyszerűen nem alternatíva a vasút, megfelelő időben közlekedő vonat hiányában. Kiemelendő, hogy a többletszolgáltatás közvetlen költsége a rendelkezésünkre álló információk szerint a várható új utasoktól befolyó többlet viteldíjból fedezhető, így többlet állami támogatást nem igényel. 

A távolsági vonatok üzemidejének általunk kívánatosnak tartott kiterjesztését az alábbi két táblázat részletezi. A nem jelzett vonalakon megfelelőnek ítéljük a szolgáltatást.

városutolsó vonat indulása Budapestrőlutolsó vonat érkezéseüzemidő bővítéseutolsó vonat új indulása Budapestrőlutolsó vonat új érkezése
Debrecen20:2322:51+2 óra22:230:51
Miskolc20:3022:32+2 óra22:300:32
Nagykanizsa19:3522:41+2 óra21:350:41
Nyíregyháza20:2323:24+2 óra22:231:24
Pécs19:4522:32+2 óra21:450:32
Sopron19:1021:38+2 óra21:1023:38
Szeged*23:001:2323:001:23
Szombathely20:1022:49+2 óra22:100:49
Zalaegerszeg19:0022:08+2 óra21:000:08
Esti vonatok indulása Budapestről

* A Budapest-Nyugati 20:43 – Szeged 23:15 vonat minden nap való közlekedését javasoljuk. 

városutolsó vonat indulásautolsó vonat érkezése Budapestreüzemidő bővítéseutolsó vonat új indulásautolsó vonat új érkezése Budapestre
Debrecen20:0722:37+2 óra22:070:37
Miskolc19:2921:30+3 óra22:290:30
Nagykanizsa19:1822:24+2 óra21:180:24
Nyíregyháza19:3422:37+2 óra21:340:37
Pécs19:2722:14+2 óra21:270:14
Sopron18:2120:49+4 óra22:210:49
Szeged19:45*22:10*+2 óra21:450:10
Szombathely19:1021:49+2 óra21:1023:49
Zalaegerszeg17:49**20:59**+4 óra21:490:59
Esti vonatok indulása Budapestre

* Pénteken és vasárnap 1 órával később. 
** Tanítási időben vasárnap 2 órával később. 

A Budapest és Bécs közötti menetidő 2 órára lenne csökkenthető új menetrendi struktúra bevezetésével. Ennek feltétele – a vasúti pálya kapacitásának korlátja miatt – a Budapest–Győr személyvonatok helyett zónázó vonatok bevezetése, Alsógalla zónahatárral, valamint Budapest és Tatabánya között plusz személyvonatok indítása. Ez egy évek óta napirenden lévő, a vasúttársaságok által részleteiben kidolgozott újítás, melynek bevezetésével egyesületünk is egyetért. A szükséges pályaoldali fejlesztés a menetrendváltás időpontjára elkészül, az új menetrendi struktúrára való áttérés azonban sajnálatosan továbbra sem szerepel a közzétett tervekben, mert a minisztérium nem ért vele egyet. 

Történelmi örökségként az országos integrált ütemes menetrendben a mai napig hiányoznak egyes vonatok az egész napos órás vagy kétórás ütemből, ezek pótlása feltétlenül szükséges. A távolsági vonatokat illetően a Budapest–Kelebia útvonalon 9:57-13:11 között, vissza 10:46-14:04 között közlekedő vonatot kell pótolni. 

A Dunántúlon 2020-ban bevezetett gyorsabb pécsi InterCity, valamint két InterRégió járat, azaz a Sopron–Pécs és a Győr–Pécs vonatok sikerét súlyosan beárnyékolja, hogy a vasúti pályák gondatlan karbantartása következtében közvetlenül a menetrendváltás előtt több érintett szakaszon sebességkorlátozást vezettek be, amit az elmúlt fél évben sem orvosoltak, napi rendszerességű jelentős késéseket okozva. Helyes lépésnek tartjuk, hogy a jövő évi menetrend a nehézségek ellenére a járatok változatlan formában való megtartásával számol, azonban a menetrend tartásának elengedhetetlen feltétele, hogy a késéseket okozó pályaszakaszokat haladéktalanul kijavítsák. 

Kérünk, hogy a fenti szempontok mentén írd meg saját észrevételeidet a minisztériumnak július 15-éig az alábbi honlapon:

Ha jó a szolgáltatás, többen választják az autózás helyett a vasutat, hozzájárulva a településeinket tönkretevő levegőszennyezés, zaj, dugók és közúti balesetek visszaszorulásához. Segíts Te is elérni közös célunkat!