A Bartók Béla út, a Tétényi út és az Üllői út után hamarosan a Nagykörúton is elkészülnek az ideiglenes kerékpársávok. A nagykörúti járványügyi kerékpársávok kialakítását egyesületünk is kérte a Fővárostól, a Magyar Kerékpárosklub pedig már évek óta küzd a Nagykörút kerékpárosbarát átalakításáért.
Az új kerékpársávok – egyelőre átmeneti jelleggel – olyan hálózati hiányosságokat szüntetnek meg, amik eddig nagy mértékben csökkentették a kerékpározás versenyképességét más közlekedési módokkal szemben, valamint megteremtik a biztonságos és egyben környezetbarát közlekedés feltételeit.
A tervek szerint a Nagykörút után újabb helyszíneken, például a Rákóczi úton és a Baross utcában jelölnek majd ki újabb kerékpársávokat. Külön pozitívum, hogy a Főváros az érintett szakmai civil szervezeteket, köztük egyesületünket is bevonja az ideiglenes kerékpársávokról szóló egyeztetésekbe.
Egyesületünk szerint azonban legalább ilyen fontos lenne a gyalogos közlekedés feltételeinek javítása. Most fontosabb lenne mint eddig bármikor, hogy a városlakók saját lakókörnyezetükben úgy tudjanak sétálni, hogy a szükséges távolságot tartják egymástól. Ez a jogszabály által előírt minimum 1,5 méteres járdán is lehetetlen, azonban a városban számtalan járda szélessége még a jogszabályi minimumot sem éri el. A járdákat – sok esetben szabályosan – parkoló autók foglalják el, a gyalogosok pedig kikerülni is alig tudják egymást.
Bécshez hasonlóan Budapesten is szükség lenne olyan belvárosi utcák kijelölésére, ahol a járványhelyzet idején csökkentik a gépjárművek sebességét és engedélyezik az úttesten gyaloglást. Emellett hétvégente ideiglenes sétálóutcákat kellene létrehozni lehetőleg olyan szélesebb utcákon, ahova hosszabb ideig besüt a nap, és növények is vannak (pl. Városligeti fasor, Király utca, Csalogány utca).
Hosszabb távon elengedhetetlennek tartjuk annak újragondolását, hogy mire szeretnénk használni a budapesti utcákat, tereket: autók közlekedésére és tárolására, vagy azt szeretnénk, hogy sétálásra, kerékpározásra, kikapcsolódásra is alkalmasak legyenek?
Ahhoz, hogy az emberek a lakókörnyezetükben is ki tudjanak kapcsolódni, szívesen töltsenek időt a köztereken, miközben járványhelyzetben a szükséges távolságot is tartani tudják, szükség van az utcáink, tereink újrafelosztására. A járdán parkolás megszüntetésével, növények ültetésével, utcabútorok telepítésével, és a lakossági parkolási kedvezmények jelentős csökkentésével elérhetnénk, hogy a városlakók a saját házuk előtt is egészséges környezethez és élhető közterekhez jussanak. Ennek érdekében támogatjuk a Főváros közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási tervét, amelynek célja a gyaloglás és a kerékpározás biztonságosabbá és vonzóbbá tétele.
Köszönjük a Főváros, a Budapest Közút és a BKK munkáját, aminek köszönhetően a fővárosi utakon a biztonságos kerékpározás feltételei folyamatosan javulnak. Egyben kérjük a Fővárost, hogy a kerületi önkormányzatokkal együttműködve kezdje meg ideiglenes sétálóutcák kialakítását, és engedélyezze az úttest használatát a gyalogosok számára minél több olyan helyen, ahol a járda szélessége nem éri el a 2 métert!
Korábbi írásunk az ideiglenes kerékpársávokról