Menetrendi egyeztetés 2020 – nyilvánosságra hozzuk a 2020/2021-es vasúti menetrend tervezetét

Magyarországon sok évtizedes hagyomány, hogy a következő évi vasúti menetrend tervezése zárt ajtók mögött, a nyilvánosság teljes kihagyásával történik. Az érthetetlen titkolózás eredménye, hogy míg Európa legtöbb vasúttársasága ősz végére már a következő évi jegyek nagy részét eladja, a szánalmas belharcok miatt a MÁV-Start és a GYSEV szégyen-szemre még november végén sem tudja megmondani, hogy miként fognak járni a vonatok a következő évben. Ez a hozzáállás nem csak a demokrácia alapelveivel ellentétes, hanem a józan ésszel is: az utolsó pillanatig lebegtetett döntésekkel a vasút utasokat veszít, megítélése romlik, és sok-sok adófizető ember élete nehezedik meg, amikor nem tudják, hogy néhány hét múlva hogyan fognak tudni utazni. Bár az aktuális minisztérium gyakran hivatkozik a menetrend tervezésekor anyagi szempontokra, a valóság az, hogy a közösségi közlekedés évi pár százalékos variálásának a rendszer összköltségére minimális hatása van, így végképp érthetetlen a futott kilométereken körömszakadtáig menő harc, valamint a közvéleménytől való rettegés.

Fenti helyzetet a Közlekedő Tömeg Egyesület és a Magyar Közlekedési Klub sok évnyi kínlódás után megunta. A napokban több vasutas Facebook-csoportban megjelent egy nem hivatalos, de a valós szándékokat tükröző menetrendtervezet. Úgy gondoljuk, tartozunk az érintett utasoknak annyival, hogy ezt a tervezetet nyilvánosságra hozzuk, ha már azok, akiknek a dolga lenne, ezt nem teszik meg. Természetesen tudjuk, hogy ez az anyag nem tekinthető még véglegesnek, hiszen az említett titkos belharcok még csak most kezdőnek. Épp ezért fontos éreztetni az illetékes szervezetekkel, hogy figyelünk rájuk, a magyar társadalmat érdekli a kérdés, részt akar venni a folyamatban.

Az alábbiakban vonalanként pdf-ben letölthető az egyes vasútvonalakra tervezett menetrend. A nyilvánosságra hozatal mellett célunk, hogy meghallgassuk a véleményeteket a kérdésben, ezért arra bátorítunk titeket, hogy az alábbi űrlap kitöltésével mondjátok el a véleményeteket a tervezettel kapcsolatban. A beérkezett észrevételeket feldolgozzuk, és az általatok jelzett főbb problémákról a későbbiekben külön összesítést készítünk, illetve természetesen továbbítjuk a MÁV-Startnak, a KTI-nek és az ITM-nek is. A következő napokban mi is feldolgozzuk a tervezetet, és az egyes vonalak menetrendje mellett rövid értékelésünket is elolvashatjátok majd.

És hogy miként csinálják a társadalmi egyeztetést fejlettebb közlekedési rendszerekben? Például így: www.fahrplandialog.de

Mondd el a véleményed!

Tervezetek

VonalViszonylatIdőszakVéleményünkJelenlegiTervezet
1

Budapest – Győr – Hegyeshalom

Jelenlegi

Tervezet

2

Budapest – Esztergom

munkanap

Jelenlegi

Tervezet

2

Budapest – Esztergom

hétvége

Jelenlegi

Tervezet

4

Esztergom – Almásfüzitő

Jelenlegi

Tervezet

5

Székesfehérvár – Komárom

Jelenlegi

Tervezet

10

Győr – Celldömölk

Jelenlegi

Tervezet

11

Győr – Veszprém

Jelenlegi

Tervezet

12

Tatabánya – Oroszlány

munkanap

Jelenlegi

Tervezet

12

Tatabánya – Oroszlány

hétvége

Jelenlegi

Tervezet

14

Pápa – Csorna

Jelenlegi

Tervezet

17

Szombathely – Nagykanizsa

Jelenlegi

Tervezet

20

Budapest – Székesfehérvár – Szombathely

Jelenlegi

Tervezet

23

Rédics – Zalaegerszeg

Jelenlegi

Tervezet

25

Boba – Őrihodos

Jelenlegi

Tervezet

26

Balatonszentgyörgy – Ukk

nyár

Jelenlegi

Tervezet

26

Balatonszentgyörgy – Ukk

tél

Jelenlegi

Tervezet

26

Balatonszentgyörgy – Ukk

elő-/utószezon

Tervezet

29

Budapest – Székesfehérvár – Tapolca

nyár

Jelenlegi

Tervezet

29

Budapest – Székesfehérvár – Tapolca

tél

Jelenlegi

Tervezet

29

Budapest – Székesfehérvár – Tapolca

elő-/utószezon

Tervezet

30

Budapest – Székesfehérvár – Nagykanizsa

nyár

Jelenlegi

Tervezet

30

Budapest – Székesfehérvár – Nagykanizsa

tél

Jelenlegi

Tervezet

30

Budapest – Székesfehérvár – Nagykanizsa

elő-/utószezon

Tervezet

30a

Budapest – Székesfehérvár

nyár

Jelenlegi

Tervezet

30a

Budapest – Székesfehérvár

tél

Jelenlegi

Tervezet

30a

Budapest – Székesfehérvár

elő-/utószezon

Tervezet

35

Kaposvár – Siófok

Jelenlegi

Tervezet

36

Kaposvár – Fonyód

nyár

Jelenlegi

Tervezet

36

Kaposvár – Fonyód

tél

Jelenlegi

Tervezet

38

Nagyatád – Somogyszob

Jelenlegi

Tervezet

39

Balatonfenyves GV – Somogyszentpál

Jelenlegi

Tervezet

40

Budapest – Pusztaszabolcs – Pécs

Jelenlegi

Tervezet

40a

Budapest – Pusztaszabolcs

Jelenlegi

Tervezet

41

Dombóvár – Gyékényes

Jelenlegi

Tervezet

42-43

Pusztaszabolcs – Mezőfalva – Rétszilas

Jelenlegi

Tervezet

44

Pusztaszabolcs – Székesfehérvár

Jelenlegi

Tervezet

46

Sárbogárd – Bátaszék

Jelenlegi

Tervezet

47

Dombóvár – Komló

Jelenlegi

Tervezet

50

Dombóvár – Bátaszék

Jelenlegi

Tervezet

60

Gyékényes – Pécs

Jelenlegi

Tervezet

61

Szentlőrinc – Sellye

Jelenlegi

Tervezet

65-66

Pécs – Villány – Magyarbóly / Mohács

Jelenlegi

Tervezet

70

Budapest – Vác – Szob

Jelenlegi

Tervezet

71

Budapest – Veresegyház – Vác

Jelenlegi

Tervezet

75

Vác – Balassagyarmat

Jelenlegi

Tervezet

78

Aszód – Ipolytarnóc

Jelenlegi

Tervezet

80

Bp. – Hatvan – Miskolc – Sátoraljaújhely

Jelenlegi

Tervezet

80a

Budapest – Hatvan

Jelenlegi

Tervezet

81

Hatvan – Somoskőújfalu

Jelenlegi

Tervezet

82

Hatvan – Szolnok

Jelenlegi

Tervezet

85

Vámosgyörk – Gyöngyös

Jelenlegi

Tervezet

86

Vámosgyörk – Szolnok

Jelenlegi

Tervezet

87

Eger – Szilvásvárad

Jelenlegi

Tervezet

87a

Füzesabony – Eger

Jelenlegi

Tervezet

89

Tiszaújváros – Nyékládháza

Jelenlegi

Tervezet

90

Miskolc – Hidasnémeti

Jelenlegi

Tervezet

92

Miskolc – Ózd

Jelenlegi

Tervezet

94

Miskolc -Tornanádaska

Jelenlegi

Tervezet

98

Szerencs – Hidasnémeti

Jelenlegi

Tervezet

100

Budapest – Szolnok – Debrecen – Nyíregyháza

Jelenlegi

Tervezet

100a

Budapest – Cegléd – Szolnok

Jelenlegi

Tervezet

100c

Szerencs – Nyíregyháza

Jelenlegi

Tervezet

101

Püspökladány – Biharkeresztes

Jelenlegi

Tervezet

102

Kál-Kápolna – Kisújszállás

Jelenlegi

Tervezet

103

Karcag – Tiszafüred

Jelenlegi

Tervezet

105

Debrecen – Nyírábrány

Jelenlegi

Tervezet

106

Debrecen – Nagykereki

Jelenlegi

Tervezet

108

Debrecen – Füzesabony

Jelenlegi

Tervezet

109

Debrecen – Tiszalök

Jelenlegi

Tervezet

110

Debrecen – Nyírbátor – Mátészalka

Jelenlegi

Tervezet

111

Mátészalka – Záhony

Jelenlegi

Tervezet

113

Nyíregyháza – Zajta

Jelenlegi

Tervezet

114

Mátészalka – Csenger

Jelenlegi

Tervezet

115

Tiborszállás – Mátészalka

Jelenlegi

Tervezet

116

Nyíregyháza – Vásárosnamény

Jelenlegi

Tervezet

117

Tiszalök – Nyíregyháza

Jelenlegi

Tervezet

120

Budapest – Szolnok – Békéscsaba – Lőkösháza

Jelenlegi

Tervezet

120a

Budapest – Újszász – Szolnok

Jelenlegi

Tervezet

121

Békéscsaba – Újszeged

Jelenlegi

Tervezet

125

Mezőtúr – Battonya

Jelenlegi

Tervezet

127

Vésztő – Gyoma

Jelenlegi

Tervezet

128

Békéscsaba – Püspökladány

Jelenlegi

Tervezet

130

Szolnok – Hódmezővásárhely

Jelenlegi

Tervezet

135

Szeged – Békéscsaba

Jelenlegi

Tervezet

140

Budapest – Cegléd – Szeged

Jelenlegi

Tervezet

142

Budapest – Lajosmizse – Kecskemét

Jelenlegi

Tervezet

145

Szolnok – Kecskemét

Jelenlegi

Tervezet

146

Kunszentmárton – Kiskunfélegyháza

Jelenlegi

Tervezet

147

Kiskunfélegyháza – Orosháza

Jelenlegi

Tervezet

150

Budapest – Kunszentmiklós-Tass – Kelebia

Jelenlegi

Tervezet

154

Bátaszék – Kiskunhalas

Jelenlegi

Tervezet

155

Kiskunhalas – Kiskunfélegyháza

Jelenlegi

Tervezet

VonalViszonylatIdőszakVéleményünkJelenlegiTervezet
1

Budapest – Győr – Hegyeshalom

Jelenlegi

Tervezet

2

Budapest – Esztergom

munkanap

Jelenlegi

Tervezet

2

Budapest – Esztergom

hétvége

Jelenlegi

Tervezet

4

Esztergom – Almásfüzitő

Jelenlegi

Tervezet

5

Székesfehérvár – Komárom

Jelenlegi

Tervezet

10

Győr – Celldömölk

Jelenlegi

Tervezet

11

Győr – Veszprém

Jelenlegi

Tervezet

12

Tatabánya – Oroszlány

munkanap

Jelenlegi

Tervezet

12

Tatabánya – Oroszlány

hétvége

Jelenlegi

Tervezet

14

Pápa – Csorna

Jelenlegi

Tervezet

17

Szombathely – Nagykanizsa

Jelenlegi

Tervezet

20

Budapest – Székesfehérvár – Szombathely

Jelenlegi

Tervezet

23

Rédics – Zalaegerszeg

Jelenlegi

Tervezet

25

Boba – Őrihodos

Jelenlegi

Tervezet

26

Balatonszentgyörgy – Ukk

nyár

Jelenlegi

Tervezet

26

Balatonszentgyörgy – Ukk

tél

Jelenlegi

Tervezet

26

Balatonszentgyörgy – Ukk

elő-/utószezon

Tervezet

29

Budapest – Székesfehérvár – Tapolca

nyár

Jelenlegi

Tervezet

29

Budapest – Székesfehérvár – Tapolca

tél

Jelenlegi

Tervezet

29

Budapest – Székesfehérvár – Tapolca

elő-/utószezon

Tervezet

30

Budapest – Székesfehérvár – Nagykanizsa

nyár

Jelenlegi

Tervezet

30

Budapest – Székesfehérvár – Nagykanizsa

tél

Jelenlegi

Tervezet

30

Budapest – Székesfehérvár – Nagykanizsa

elő-/utószezon

Tervezet

30a

Budapest – Székesfehérvár

nyár

Jelenlegi

Tervezet

30a

Budapest – Székesfehérvár

tél

Jelenlegi

Tervezet

30a

Budapest – Székesfehérvár

elő-/utószezon

Tervezet

35

Kaposvár – Siófok

Jelenlegi

Tervezet

36

Kaposvár – Fonyód

nyár

Jelenlegi

Tervezet

36

Kaposvár – Fonyód

tél

Jelenlegi

Tervezet

38

Nagyatád – Somogyszob

Jelenlegi

Tervezet

39

Balatonfenyves GV – Somogyszentpál

Jelenlegi

Tervezet

40

Budapest – Pusztaszabolcs – Pécs

Jelenlegi

Tervezet

40a

Budapest – Pusztaszabolcs

Jelenlegi

Tervezet

41

Dombóvár – Gyékényes

Jelenlegi

Tervezet

42-43

Pusztaszabolcs – Mezőfalva – Rétszilas

Jelenlegi

Tervezet

44

Pusztaszabolcs – Székesfehérvár

Jelenlegi

Tervezet

46

Sárbogárd – Bátaszék

Jelenlegi

Tervezet

47

Dombóvár – Komló

Jelenlegi

Tervezet

50

Dombóvár – Bátaszék

Jelenlegi

Tervezet

60

Gyékényes – Pécs

Jelenlegi

Tervezet

61

Szentlőrinc – Sellye

Jelenlegi

Tervezet

65-66

Pécs – Villány – Magyarbóly / Mohács

Jelenlegi

Tervezet

70

Budapest – Vác – Szob

Jelenlegi

Tervezet

71

Budapest – Veresegyház – Vác

Jelenlegi

Tervezet

75

Vác – Balassagyarmat

Jelenlegi

Tervezet

78

Aszód – Ipolytarnóc

Jelenlegi

Tervezet

80

Bp. – Hatvan – Miskolc – Sátoraljaújhely

Jelenlegi

Tervezet

80a

Budapest – Hatvan

Jelenlegi

Tervezet

81

Hatvan – Somoskőújfalu

Jelenlegi

Tervezet

82

Hatvan – Szolnok

Jelenlegi

Tervezet

85

Vámosgyörk – Gyöngyös

Jelenlegi

Tervezet

86

Vámosgyörk – Szolnok

Jelenlegi

Tervezet

87

Eger – Szilvásvárad

Jelenlegi

Tervezet

87a

Füzesabony – Eger

Jelenlegi

Tervezet

89

Tiszaújváros – Nyékládháza

Jelenlegi

Tervezet

90

Miskolc – Hidasnémeti

Jelenlegi

Tervezet

92

Miskolc – Ózd

Jelenlegi

Tervezet

94

Miskolc -Tornanádaska

Jelenlegi

Tervezet

98

Szerencs – Hidasnémeti

Jelenlegi

Tervezet

100

Budapest – Szolnok – Debrecen – Nyíregyháza

Jelenlegi

Tervezet

100a

Budapest – Cegléd – Szolnok

Jelenlegi

Tervezet

100c

Szerencs – Nyíregyháza

Jelenlegi

Tervezet

101

Püspökladány – Biharkeresztes

Jelenlegi

Tervezet

102

Kál-Kápolna – Kisújszállás

Jelenlegi

Tervezet

103

Karcag – Tiszafüred

Jelenlegi

Tervezet

105

Debrecen – Nyírábrány

Jelenlegi

Tervezet

106

Debrecen – Nagykereki

Jelenlegi

Tervezet

108

Debrecen – Füzesabony

Jelenlegi

Tervezet

109

Debrecen – Tiszalök

Jelenlegi

Tervezet

110

Debrecen – Nyírbátor – Mátészalka

Jelenlegi

Tervezet

111

Mátészalka – Záhony

Jelenlegi

Tervezet

113

Nyíregyháza – Zajta

Jelenlegi

Tervezet

114

Mátészalka – Csenger

Jelenlegi

Tervezet

115

Tiborszállás – Mátészalka

Jelenlegi

Tervezet

116

Nyíregyháza – Vásárosnamény

Jelenlegi

Tervezet

117

Tiszalök – Nyíregyháza

Jelenlegi

Tervezet

120

Budapest – Szolnok – Békéscsaba – Lőkösháza

Jelenlegi

Tervezet

120a

Budapest – Újszász – Szolnok

Jelenlegi

Tervezet

121

Békéscsaba – Újszeged

Jelenlegi

Tervezet

125

Mezőtúr – Battonya

Jelenlegi

Tervezet

127

Vésztő – Gyoma

Jelenlegi

Tervezet

128

Békéscsaba – Püspökladány

Jelenlegi

Tervezet

130

Szolnok – Hódmezővásárhely

Jelenlegi

Tervezet

135

Szeged – Békéscsaba

Jelenlegi

Tervezet

140

Budapest – Cegléd – Szeged

Jelenlegi

Tervezet

142

Budapest – Lajosmizse – Kecskemét

Jelenlegi

Tervezet

145

Szolnok – Kecskemét

Jelenlegi

Tervezet

146

Kunszentmárton – Kiskunfélegyháza

Jelenlegi

Tervezet

147

Kiskunfélegyháza – Orosháza

Jelenlegi

Tervezet

150

Budapest – Kunszentmiklós-Tass – Kelebia

Jelenlegi

Tervezet

154

Bátaszék – Kiskunhalas

Jelenlegi

Tervezet

155

Kiskunhalas – Kiskunfélegyháza

Jelenlegi

Tervezet