Ugyan a napnál is világosabb, hogy a MÁV vállalhatatlanságig züllesztett járműparkjának eredménye a Bz motorvonat által leforrázott utas, és hogy napokkal rá tíz mellékvonal utasait is leforrázta vasútvonaluk bezárásának híre, a MÁV a Közlekedő Tömeg által az elsők közt közreadott értesülését megerősítő pénteki közleménye megnyugtatja az utazóközönséget: nem biztonsági intézkedésről van szó, a MÁV direkt ilyen hülye, állításuk szerint a mellékvonalak buszokkal való helyettesítését már az utasforrázás előtt is tervezték, az utasok szivatása igazából “MÁV-VOLÁN szinergia”. Ennek némileg ellentmond a MÁV működéséért felelős Lázár János építési és közlekedési miniszter (ÉKM) facebook-posztja, mely a mellékvonal-bezárást úgy kommentálja, hogy az utasok biztonsága az első.
A mellékvonal-bezárás alapos szakmai alátámasztottságát mi sem illusztrálja jobban, hogy miközben Vitézy Dávid szakmai pályafutása során talán legelőször kritizálja a nyilvánosság előtt is a kormánypárti közlekedési tárca egy intézkedését, erre utódja, Nagy Bálint államtitkár csak személyeskedéssel tudott reagálni. Mi azonban a kialakult komment-cicaharcban való igazságtételnél fontosabbnak tartjuk azt körbejárni, hogy az intézkedés nem csak utasellenes, de uniós jogszabályokba is ütközik.
Eleve gyanús, hogy a bezárásokat a szolgáltatásra szerződött MÁV, és nem a szolgáltatást megrendelő ÉKM jelentette be. Ugyan a bezárások által megkárosított vidéknek ez nem tűnhet lényeges különbségnek, de Európában a közösségi közlekedés nem az állami cégek által gyakorolt kegy, hanem a lakosság érdekében nyújtott, a lakosság által fizetett adókból fenntartott, felelős állami megrendelő által biztosított közszolgáltatás, amelyet uniós jogszabályok sora szabályoz annak érdekében, hogy a lehető legalacsonyabb költségen a lehető legjobb szolgáltatáshoz jusson az EU lakossága.
Az alacsony költség és magas minőség garanciája pedig az EU szerint mi más lehetne, mint a piaci verseny, ezért a 1370/2007 EU rendelet (ún. szárazföldi közlekedési rendelet) szerint az állami közlekedési cégek kizárólagos szerződéseinek kifutása mellett új közlekedési közszolgáltatást már csak a szolgáltatók közötti versenypályázatot követően szabad létrehozni. Ettől eltérni csak ideiglenesen és kivételes okokból (például egy baleset miatt) lehet, de hisz épp a MÁV közleménye igyekszik magyarázni, hogy az utasforrázásnak a mellékvonalak buszokkal való helyettesítéséhez semmi köze. Márpedig MÁV-VOLÁN összevonás ide vagy oda, a cégcsoportnak külön közszolgáltatási szerződése van a MÁV vonataira és a Volán buszaira, a kettő között nem lehet csak úgy vonalakat és utasokat átdobálni, ezt az uniós jog nem szinergiának, hanem a szabályok kijátszásának nevezi.
Mellékvonalat bezárni szabályosan nem a MÁV, hanem a közszolgáltatást megrendelő ÉKM tud, a megszűnő vasúti szolgáltatást új, buszos szolgáltatással pedig szabályosan akkor tudná helyettesíteni, ha arra nyílt pályázatot írna ki. Ha pedig már pályázat, akkor miért nem a vasúti mellékvonali szolgáltatást pályáztatják meg, amelyen bárki elindulhat, olyan is, aki nem csak eresztő hűtővizű, negyvenéves Bz-motorvonatokat tud felvonultatni. Ez pedig nem csak elméleti lehetőség, Magyarországon sem – vegyünk néhány példát:
– Magyarországon is jelen van a cseh magánvasút RegioJet, napi két vonatot közlekedtetnek Bécsbe és Prágába. Amikor a szlovák közlekedési minisztérium megpályáztatott egy Pozsony környéki vasúti mellékvonalat, nyertek. Az eredmény: sűrűbb menetrend, alacsonypadlós, légkondicionált motorvonatok, több utas.
– Magyarországon is jelen van a német államvasút tulajdonában álló Arriva cégcsoport, Budapest kék buszainak harmadát ők üzemeltetik. Amikor Csehországban egy sor regionális vasútvonalat magpályáztattak: nyertek. Az eredmény: sűrűbb menetrend, alacsonypadlós, légkondicionált motorvonatok, több utas.
A MÁV által cserben hagyott vidéki utasok alapvető érdeke tehát, hogy az ÉKM az uniós jogszabályokat betartsa. Felszólítjuk ezért Lázár Jánost, hogy a MÁV mellékvonal-bezárásait vonja vissza, és a szabályoknak megfelelően a MÁV által kiszolgálni képtelen mellékvonalak üzemeltetésére nyílt versenypályázatot írjon ki. Felszólításunk nyomatékosítása érdekében a Közlekedő Tömeg panaszt tesz az Európai Bizottság tagállami szabálytalanságokat bejelentő rendszerében – amely akár az EU-s támogatások visszatartását eredményező kötelezettségszegési eljárást is megalapozhat.
Egyúttal a vidéki utasok nevében megkérdeztük a RegioJet és az Arriva magyar érdekeltségeit, valamint a Magyarországon még jelen nem levő magánvasutakat is tömörítő Allrail-t, hogy ha az ÉKM hajlandó lenne kiírni nyílt pályázatot, tervezik-e, hogy elindulnak rajta.