Alternatív javaslatot fogalmaztunk meg a Személyszállítási Törvény módosítására.
Magyarországon a közösségi közlekedési szolgáltatás alapvető minőségi kritériumait, céljait a Személyszállítási Törvény határozza meg. Ennek tartalma tehát fontos dolog, és ezért is elképesztő, hogy az ÉKM olyan módosítást nyújtott be ehhez a jogszabályhoz, amely nem, hogy előre nem viszi a dolgokat, hanem jelentős visszalépés szándéka rajzolódik ki. A korábbi harmatgyenge, 2025-ben már vállalhatatlanul alacsony minőségi kritériumokat részben konzerválnák, részben még tovább gyengítenék, miközben pozitív célok helyett hosszasan részletezik a “párhuzamosságok felszámolását”, amely nyilvánvalóan kőkemény buszos és vasúti járatritkítások előszele.
Mi kéne valójában?
A Közlekedő Tömeg Egyesület és a Magyar Közlekedési Klub alternatív törvénymódosítási javaslatot dolgozott ki. Ebben összefoglaljuk, hogy 2025-ben mit kéne valójában elvárnia az államnak a közösségi közlekedési szolgáltatástól, hogyan lenne valódi támasz a rendszer a magyar embereknek. A javaslatunk főbb pontjai:
Ütemes közlekedés egész nap a teljes országban
A közösségi közlekedés akkor tudja lefedni az országot, ha bárhonnan bárhová legalább kétóránként, ütemesen el lehet jutni, legyen szó Békésről, Budapest térségéről, vagy Nyugat-Magyarországról.
Helyi és helyközi közlekedés integrációja
A városok helyi közlekedése az országos rendszerektől a mai napig külön életet él, néhány kivétellel az ország- és vármegyebérletek sem érvényesek a helyi közlekedésre.
Határon túli centrumok elérése
Trianon meghaladásáról nem csak beszélni kell, hanem tenni is kéne érte. Ennek kézenfekvő módja a határ magyar oldalán ragadt, elzárt települések összekötése a túloldali nagyvárosokkal.
Aprófalvas térségek kiszolgálása alternatív módon
A napi három darab nagybusszal történő kiszolgálás dogmatikus erőltetése helyett aprófalvak, tanyák, zsákfalvak esetében sokkal célszerűbb kisbuszokból, falugondnoki járművekből létrehozott rugalmas hálózatokat működtetni, mivel így kevesebb pénzből lehetne ugyanolyan minőségű szolgáltatást adni, mint a gerincjáratokon.
A törvényjavaslatunk szövege kommentben teljes szövegében olvasható. Természetesen az országgyűlési képviselőknek, és számos települési önkormányzatnak is megküldjük.