Ígéretünknek megfelelően a MÁV ma hivatalba lépett vezérigazgatójának, Hegyi Zsoltnak is megküldtük a Pápa-Csorna vasútvonalat (és más vonalakat is) érintő kamulassújelekkel kapcsolatos levelünket.

Ígéretünknek megfelelően a MÁV ma hivatalba lépett vezérigazgatójának, Hegyi Zsoltnak is megküldtük a Pápa-Csorna vasútvonalat (és más vonalakat is) érintő kamulassújelekkel kapcsolatos levelünket.

A Magyar Közlekedési Klub és a Közlekedő Tömeg két hete hozta nyilvánosságra azt az igazságügyi szakértői jelentést, amely bizonyítja, hogy a Pápa-Csorna vasútvonalon a MÁV pályafenntartás kamu sebességkorlátozások tömegét jelölte ki 2019 óta, amellyel ellehetetlenítették az értelmes személyszállítást. A MÁV leváltott vezetése csípőből visszalőtt egy személyeskedő, konkrétumok nélküli vádaskodással, azonban bízunk abban, hogy az új vezetés konstruktívabban áll a kérdéshez.

Igen fontos kiállni a magyar vidék vasúthálózatáért, és nyilvánvalóvá kell tenni, hogy a MÁV a valós gondok helyett kamu problémákkal foglalkozik szinte minden téren. Ha az új vezetés mindent úgy csinál, ahogy eddig, akkor annak ugyanúgy bukás lesz a vége – reméljük, hogy legalább ezekben az egyszerű ügyekben más irányba tudunk majd elindulni. A segítségünket – ahogy 2017 óta mindig – most is felajánljuk a MÁV aktuális vezetőinek.