Elfogadta a parlament Lázár vasútbezárási törvényét

Akár másfélszeresére növekvő menetidő az utasok számára – ennyit is lehetővé tesz Lázár most elfogadott személyszállítási törvénye, amely a vonat-busz párhuzamosságok felszámolását teszi meg mindenáron elérendő célnak. Hogy mit ért párhuzamosság alatt, a törvény szövege persze nem definiálja: innentől tehát korlátlan felhatalmazást kap a vasútvonalak bezárására és vidéki térségekben levezényelt járatritkításokra a miniszter.

Miközben a törvény kínosan sokat foglalkozik a jövőbeni módváltások jogi körülbástyázásával, az állam által garantált minimális szolgáltatást továbbra is a használhatatlanságot jelentő napi 3 járatpárban definiálja, noha a legtöbb település már most is jóval sűrűbben ki van szolgálva. A Magyar Közlekedési Klub és a KT törvénytervezete pontosan ezért a kétóránkénti ütemes eljutást garantálta volna minden településre – az országos integrált ütemes menetrend egy valóban használható és vonzó szolgáltatást nyújtott volna Soprontól Csengerig, Pinkamindszenttől Tompahátig az ország összes lakója számára. 

Az imént elfogadott személyszállítási törvény rendelkezéseit már a 2026. évi menetrendek szerkesztése során alkalmazni kell majd. Ez is sejteti: Lázár János a vidéki közösségi közlekedés további leépítésével továbbra is cselekvő részese kíván lenni az elmúlt évek kormányzása nyomán kibontakozó társadalmi katasztrófának.