A Nyugati lezárása alatt tízezrével hagyja magára utasait a MÁV

Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén nyáron ismét hosszú időre lezárja az egyik budapesti fejpályaudvart a MÁV. Idén a Nyugati nem fogad vonatokat június 19-től egy egész hónapon keresztül, a vonatközlekedést ez idő alatt kritikán aluli módon szervezik, a vonatok egy része külvárosi állomásokon fordul, ráadásul pótlást sem biztosít a vasúttársaság. Az ingázók több átszállással, 10-40 perccel hosszabb utazási idővel, tömött buszokkal és villamosokkal fognak szembesülni, ezért a Közlekedő Tömeg Egyesület azt kéri a MÁV-tól, hogy a lezárásig hátralévő több mint egy hét alatt szervezze meg az autóbuszos pótlást és rásegítést.

Az elmúlt években a vasúti utasok már megszokhatták, hogy a vasúttársaság nyáron jelentős korlátozást vezet be Budapesten: 2015-ben a Nyugatit, 2018-ban a Délit, 2019-ben a Keletit zárták be két hétre, miközben egyik állomáson sem történt olyan felújítás, ami a szolgáltatás színvonalát érdemben növelte volna. Idén is erősen megkérdőjelezhető, hogy miért van szükség a teljes pályaudvar egyidejű lezárására, és miért nem lehet szakaszoltan, akár hosszabb idő alatt, több ütemben elvégezni a munkákat a vonatközlekedés csökkentett fenntartása mellett a nyári időszakban. Látszólag a műszaki szempontok és a kivitelező kényelme messze felülírta az utasok igényeit, amely mind a lezárás tényéből, mind a kapcsolódó forgalmi rendből könnyen kiolvasható. Teszik ezt annak ellenére, hogy a járvány lecsengésével különösen fontos lenne az utasok megtartása és visszacsábítása, az egyéni autós közlekedésre való tömeges átpártolás megakadályozása.

Az ideiglenes, egy hónapig érvényes forgalmi rendben általános szabály, hogy rengeteg kivétel van, amely tovább nehezíti az utasok tájékozódását. Pozitívum, hogy a szobi és ceglédi vonalak zónázó és személyvonatainak egy része összekötve közlekedik, így legalább Vác felől elérhető lesz a sűrű buszos kapcsolatokkal és 1-es villamossal rendelkező Zugló megálló. A többi viszonylat forgalomszervezése viszont már jelentős korlátozásokkal jár.

  • A Nyugati pályaudvar és környéke, mint úti cél lényegében elérhetetlen lesz, mert semmilyen pótlást nem szervezett a MÁV az ideiglenes végállomásokról, megállóktól, ahol az utasaitól megszabadul.
  • A korszerűsítésnek köszönhetően jelentősen megnövekedett utasforgalmú esztergomi vonal járatai csak Rákosrendezőig fognak közlekedni, ott Zugló és Kőbánya-Kispest felé lehet átszállni. Újpesten ugyan elérhető az M3-as metró, de az felújítás miatt csak a Lehel térig jár.
  • Az S50-es és S70-es, illetve a Z50-es és Z70-es összevonása révén közlekedő S57-es és Z57-es vonatok révén legalább Zuglóban és Kőbánya-Kispesten használható kapcsolatokhoz jut a váci vonal utasainak egy része, de számtalan olyan vonat lesz, amely csak Rákospalota-Újpestig, Istvántelekig vagy Rákosrendezőig közlekedik. Utóbbi két állomásnak érdemi városi közlekedési kapcsolata nincs. Hétvégén viszont minden második S70-es vonat csak Rákosrendezőről indul, mert ilyenkor az S50-es csak óránként közlekedik, ugyanakkor alapvetően lenne rá szabad pályakapacitás, hogy Kőbánya-Kispestig hosszabbítsák ezeket.
  • A hétvégi kirándulóforgalmat segítő, nagy kampánnyal beharangozott G70-es gyorsított vonatok csak Rákospalota-Újpestről közlekednek a Dunakanyarba, így az utasok számára aligha lesz reális alternatíva ez a szolgáltatás.
  • A legtöbb EuroCity vonat Rákospalota-Újpestről fog indulni és oda is érkezik Prága vagy Varsó felől, ez sem a Szlovákia, Csehország felől érkező nemzetközi utasoknak, sem az innen induló magyaroknak nem lesz komolyan vehető kapcsolat. Egyedül a Hungária EC-t és egy pár Metropolitan EC-t terelnek a Keletibe, a többi vonat esetében ez valószínűleg belső vasútüzemi szempontok miatt nem történik meg.
  • A veresegyházi vonal minden vonatát elvágják Rákospalota-Újpest állomáson, ahol az S71-esekről a Cegléd felé közlekedő Z57-es zónázó vonatokra lehet átszállni, melyek azonban sem Istvántelken, sem Rákosrendezőn nem állnak meg, legközelebb Zuglóban lehet átszállni a városi közlekedésre.
  • A Nyíregyháza felé közlekedő IC-k Zuglóból, a sebesvonatok viszont csak Kőbánya-Kispestről indulnak, holott a tavalyi korlátozások idején megoldották, hogy a Nyugatiba be nem férő sebesvonatok elmenjenek Zuglóig. Ez most is indokolt lett volna, mert Kőbánya-Kispestről hétköznap csak metróval és metrópótlóval, hétvégén végig metrópótlóval érhető el a belváros.
  • A szegedi IC-k Kelenföldre közlekednek, így nem érintik Zuglót sem, viszont elérik az M4-es metrót, így akár pótlóbusz nélkül elérhető lesz a belváros.
  • A lajosmizsei vonalon négyféle menetrend lesz érvényben a lezárás egy hónapja alatt, mert az első időszakban Kőbánya-Kispest és Dabas között is autóbuszos pótlás lesz. Ez időszakban a Nyugati pályaudvarról Lajosmizsére az amúgy sem rövid, két órás menetidő helyett mintegy két óra negyven perc alatt és három átszállással lehet majd eljutni. A vonatok a dabasi vágányzár után Kőbánya-Kispesten fordulnak vissza.

A vasúttársaság úgy tesz, mintha teljesen természetes lenne, hogy pótlás és sűrítés nélkül ráterhelheti utasait a BKK hálózatára olyan állomásokon és megállókban, melyekről nincs közvetlen belvárosi kapcsolat. Mindössze arra hivatkoznak, hogy „A BKK az utasforgalomtól függően vizsgálja a járatsűrítés szükségességét”. Az ideiglenes végállomásként szolgáló állomások környezetében az érintett BKK viszonylatok túlterheltté válnak, jelentős zsúfoltság és a járműre fel nem férő utastömeg várható különösen Rákospalota-Újpest állomás környékén, a 14-es villamoson. Az utasok nehezen fognak tudni tájékozódni, a számukra ismeretlen és nehezen megközelíthető külső állomások és megállók miatt elpártolnak a vasúttól, illetve komoly elégedetlenséget vált ki a részükről.

Ezzel a hozzáállással tovább zuhan a MÁV-csoport amúgy is harmatos presztízse, miközben kis lépésekkel, más korlátozások során megszokott pótlási renddel még mindig könnyen lehetne segíteni a belváros és a Nyugati pályaudvar térségének elérését. Az utasokat érő hátrányok csökkentése érdekében a Közlekedő Tömeg Egyesület a következőket kéri a MÁV-tól.

  • Rákospalota-Újpestről indítsanak expressz pótlóbuszokat Újpest-központba és a Nyugati pályaudvarra.
  • Rákosrendező sportpálya felőli oldalán alakítsanak ki ideiglenes buszfordulót, innen közekedjen ingajárat a Mexikói útra, az M1-es metró végállomására; a korábban már használt Szegedi úti buszmegállóból pedig a Nyugati pályaudvarra indítsanak pótlóbuszt.
  • Rákosrendező állomáson a Zugló felé közlekedő vonatok vágányai mellett építsenek ideiglenes peronokat, hogy az S57-es és Z57-es vonatokról itt is le lehessen szállni.
  • A Budapestre érkező szerelvényeken adjanak részletes hangos tájékoztatást a továbbutazási lehetőségekről, nem elég csupán azt bemondani, hogy a vonat nem megy tovább.

Mivel a nyári szünetben a BKK és a MÁV-val immár egy cégcsoportba tartozó Volánbusz járművei közül is kevesebb vesz részt forgalomban, mint tanítási időszakban, a vonatpótló járatok megrendelésének különösebb akadálya nincs.

Álláspontunk szerint a vasúti közlekedésnek folyamatosan, még a pályafelújítások idején is magas, az egyéni autós közlekedéssel versenyképes színvonalat kell biztosítania. Nem engedhető meg, hogy a vasúttársaság nemtörődömségből vagy spórolási céllal ne pótolja a kieső kapcsolatokat, a jövőben pedig a felújítások és karbantartások során a kivitelező kényelme helyett az utasok szempontjait kell elsődlegesnek tekinteni, és csak a lehető legkisebb korlátozásokat bevezetni.

A MÁV tájékoztatója a korlátozásokról: https://www.mavcsoport.hu/node/86793