A MÁV-Start megerősítette, hogy járatritkításokat vezetnek be – a belföldi turizmus is áldozatul esik a minisztérium ámokfutásának

A járványhelyzet jelentősen átalakítja a közlekedési szokásokat. Az általános távolságtartás mellett felértékelődik a belföldi turizmus is, éppen ezért különösen érthetetlen, miért próbál szembemenni ezekkel a jelenségekkel az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Ahogy az a MÁV-Start mai közleményéből is kiderül, a kormány közlekedésért felelős szerve ugyanis ritkít és megszüntet olyan busz- és vasútvonalakat, amelyek frekventált turisztikai célpontokat is érintenek, miközben a kormány turizmusért felelős szerve, a Magyar Turisztikai Ügynökség éppen azon dolgozik, hogyan lendítse fel a járvány során jelentős hátrányt szenvedett belföldi turizmust. Az ITM szerint a csökkenő utasszám miatt van erre szükség, viszont a járvány alatti és azt követő utazási szokások semennyire sem tekinthetők reprezentatívnak, így most erre hivatkozva évtizedekre kiható döntéseket hozni felelőtlenség és a lakosság érdekeivel ellentétes

A boldogkői vár (fénykép: Takács Bence / benbe.hu)

Az elmúlt napokban kiszivárgott tervek az egész ország turizmusára negatív hatással lehetnek, hiszen számos terület válik nehezebben megközelíthetővé. A ritkított vonatok nem nyújtanak versenyképes kínálatot, a helyettük közlekedő pótlóbuszokon a kerékpárszállítás nem lehetséges, a ritkítás pedig zsúfoltságot eredményezhet. A megszüntetett autóbuszjáratok helyett több viszonylatban nem áll rendelkezésre megfelelő vasúti alternatíva. Különösen visszás ez annak tekintetében, hogy a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia egyértelműen kívánatos és szükséges állami feladatként tekint a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, “hiszen olyan csoportok kapcsolódhatnak be nagyobb mértékben a turizmusba, akik gépjárművel nem rendelkeznek, valamint a gépjárművel rendelkezők számára is környezetbarát, kényelmes és számos esetben gyors, kombinált utazási lehetőséget, illetve alternatívát biztosít.”

Mindezek ellenére teljesen elsorvasztják a vasúti közlekedést olyan, jelentős turisztikai szerepet is betöltő vasútvonalakon, mint az Őrségben közlekedő 25-ös, a Börzsöny és Cserhát térségében közlekedő 75-ös és 78-as, a Vizsolyt és a boldogkői várat elérő 98-as, vagy a Tisza-tó környékén közlekedő 102-es és 103-as. Hiába rendelkezik kormányrendelet arról, hogy utóbbi terület kiemelt turisztikai fejlesztési térség, a tervek szerint ilyen térségekben található települések is a fűnyíró áldozatául esnek.

A vasútvonalak mellett az autóbuszos közlekedést sem kíméli a minisztérium, holott a megfelelő közösségi közlekedés a belföldi turizmus egyik alappillére. Bár a ráhordó kapcsolatok fontosságát felismerték, ezek jó használhatóságáért semmit sem tesznek: továbbra sincsen közös jegyrendszer és általában garantált csatlakozások sem, ezek híján pedig a jelenlegi intézkedések koncepciótlan ritkítások maradnak.

A turizmus adja a hazai GDP 13,2%-át, az ágazatban több mint 400 ezer ember dolgozik, a belföldi utazások pedig közel 16 ezer vendégéjszakát jelentettek tavaly. A Közlekedő Tömeg Egyesület ezúton is kéri a Magyar Turisztikai Ügynökséget, hogy álljanak ki a belföldi turizmus fejlesztése mellett, és ne hagyják, hogy az állam bal keze lerombolja azt, amit a jobb épít.

A visszafejlesztés előtt álló vasútvonalak teljes listája: https://www.kozlekedotomeg.hu/vasut/ertelmetlen-vasuti-jaratritkitasra-keszul-a-kormany-az-utasok-rosszul-jarnak-az-uzemeltetesi-koltsegek-nonek/

Ezek közül a legértelmetlenebbek: https://www.kozlekedotomeg.hu/vasut/nem-tudja-a-jobb-kez-mit-csinal-a-bal-a-legertelmetlenebb-vonalbezarasok/

A ritkítás előtt álló autóbuszvonalak teljes listája: http://www.regionalbahn.hu/2020/05/mellekvonali-nyiras-buszos-oldal.html