A MOL Bubi közbringarendszer november végi teljes leállásával a városlakókat egy környezetbarát, az M3-as metró pótlásában és a koronavírus-járvány elleni védekezésben is fontos szerepet játszó közlekedési módtól fosztja meg a BKK és a Főváros. Egyesületünk elfogadhatatlannak tartja a lépést, amely a Főváros stratégiai céljaival is szembemegy.
A MOL Bubi és a rendszerhez kapcsolódó kerékpárosbarát fejlesztések nagyban hozzájárultak a városi kerékpározás népszerűsítéséhez, a bérbicikliknek köszönhetően pedig szélesebb körben elérhető közlekedési móddá vált a biciklizés. A rendszer hibái ellenére is látszott, hogy van benne potenciál: a márciusban bevezetett 100 forintos havibérletnek köszönhetően jelentősen emelkedett a közbringát használók száma.
A rendszer üzemeltetésére kötött ötéves szerződést annak 2019. novemberi lejárta előtt meghosszabbították egy évre, azonban számunkra érthetetlen módon a BKK csak 2020 szeptemberében írta ki a következő 5 évre szóló közbeszerzést. Egyesületünk ezt elfogadhatatlan mulasztásnak tartja, ahogy azt is, hogy a kiírás nem ösztönzi a jelenleginél jóval kisebb tömegű kerékpárokra való átállást, mely hiányosság eddig gátolta a szolgáltatás népszerűségét. Olyan előremutató fejlesztések is kimaradtak, mint az elektromos rásegítéses- vagy teherbiciklik intergrálása a közbringarendszerbe. Ráadásul a rendszer a következő 5 évben legfeljebb 15 állomással lesz bővíthető.
A Főváros és a BKK az M3-as metró középső szakaszának pótlásakor fontos szerepet szánt a kerékpározásnak, azon belül a közbringarendszernek is. Az előrelátás teljes hiányára vall, hogy éppen a metrópótlás kezdete után néhány héttel áll le a belvárosban más közlekedési módokkal versenyképes Bubi. Mindez ráadásul a koronavírus-járvány második hullámának egyre durvuló fázisában történik, amikor egyre nagyobb az igény az egyéni közlekedési módokra. Félő tehát, hogy a közbringarendszer hiányában még többen fognak autóba ülni, és a városi tömegközlekedésben is nőni fog a zsúfoltság.
Egyesületünk szerint mind a Budapest Városháza, mind a BKK – Budapesti Közlekedési Központ hozzáállása elfogadhatatlan, hiszen az elmúlt egy évben semmit nem tettek annak érdekében, hogy az átállás a lehető legkisebb kellemetlenséggel járjon a budapestiek számára. A BKK közleménye szerint a MOL Bubi közbringarendszer csupán “téli álomra megy”, azonban ez korántsem ilyen egyértelmű: a tender eredményét még nem hirdették ki, és eredményes közbeszerzés esetén is több hónapos csúszást jelenthet az eredmény megfellebbezése.
A repülőtéri vonaljegyekkel kapcsolatos botrány, a Bubi leépítése, és az elmúlt hónapok felmondási hulláma is azt mutatja, hogy a BKK rossz kezekben van, és a Főváros sem fordít kellő figyelmet közlekedésszervező cégének működésére. Egyesületünk szerint még nincs minden veszve: a budapestiek érdekében kérjük a városvezetést és a BKK-t, hogy a jelenlegi szerződés meghosszabbításával biztosítsa a közbringarendszer további működését!