A jegyautomaták leszerelése után újabb ügyfélellenes intézkedéseket vezet be a BKK, ráadásul mindezekről egyáltalán nem, vagy elégtelenül tájékoztatják a nyilvánosságot. Március 31-én pénteken mindenféle előzetes indoklás nélkül végleg bezárták a központi ügyfélszolgálatukat a Rumbach Sebestyén utcában, derült ki a 30-ai szűkszavú közleményükből. Az már önmagában is érdekes, hogy központi ügyfélszolgálat nélkül marad a főváros közlekedésszervezője, de a helyzetet tovább rontja, hogy ez az iroda volt az egyetlen helyszíne számos ügytípus elintézésének: csak itt lehetett intézniElolvasom

Vasúti kapcsolat helyett városi autópálya épül Szegeden – a Közlekedő Tömeg nyolc civil szervezettel együtt tiltakozik a minisztérium és az önkormányzat közös ámokfutása ellen Szegeden végéhez közeledik az évtizedek óta ígért harmadik Tisza-híd tervezése, mely vasúti és közúti kapcsolatot is adna a Tisza két partja közt. A nemrég nyilvánosságra került tervek azonban egy városi autópályát tartalmaznak, amely a város semmilyen akut közlekedési problémájára nem ad megoldást, ám autóforgalomba fullasztja a Bécsi körút környékét, ahol számosElolvasom

Egyesületünk már több alkalommal foglalkozott a Budapest-Hatvan vasútvonal felújításának problémáival. A felújítás elkészült, azonban – ahogy várható volt – az utasok több év kellemetlenségei és 200 milliárd forint elköltése után sem tapasztalhatnak érdemi változást. Írásunkban azt kívánjuk bemutatni, hogy milyen tényezők vezettek a projekt ilyen mértékű félresiklásához, valamint hogy mikor várható a tavalyra ígért menetrendi fejlesztések megvalósítása. Mi történt három év alatt? A 80a vonal Rákos-Hatvan szakaszának felújítása eredetileg két évet vett volna igénybe, ésElolvasom

Az elmúlt hetekben több, önmagában is jelentős vasúti beruházás indult el és ért a célegyenesbe Szegeden és környékén: hétfő reggel elindult (egyelőre csökkentett üzemben) a várost Hódmezővásárhellyel összekötő, a városokban villamosként, köztük pedig vasúti pályán közlekedő vasútvillamos, múlt héten pedig megkezdődtek a 2015 óta szünetelő forgalmú Szeged-Szabadka vasútvonal rekonstrukciós munkái, ahol reményeink szerint pár éven belül szintén gyors és versenyképes elővárosi vonatközlekedés indul el, összekötve a határ két oldalán az egymás közelében lévő, százezres nagyvárosokat.Elolvasom

A Hatvan és Somoskőújfalu közötti 81-es számú vasútvonal kálváriájával egyesületünk már többször foglalkozott. A kelet-nógrádi nemzetközi fővonal vesszőfutása nem ma kezdődött, évtizedek hanyagsága és koncepciótlansága ért be az elmúlt hónapokban, azonban az események az utóbbi egy évben felgyorsultak, a helyzet mára tarthatatlanná vált. Napi szinten maradnak ki járatok, ezzel a MÁV-csoport százak munkába járását lehetetleníti el, kockára téve több száz család megélhetését. A vonalon 2006 óta közlekedő, klimatizált “Uzsgyi” motorvonatokat 2020 novemberében dízelmozdonyok és aElolvasom