Április 5-én, kedd reggel vonat elé hajtott egy kisteherautó a Csongrád-Csanád megyei Mindszentnél. A jármű felborította a könnyű mellékvonali Bz motorkocsit, az autó utasai meghaltak, a vonaton utazók súlyos sérüléseket szenvedtek. Mindössze két nappal később újabb gépjármű hajtott vonat elé, ezúttal Sárváron; ennek vezetője szintén nem élte túl a balesetet. Azon a csütörtökön csak a Dél-Alföldön még két ilyen eset történt: Szegeden és Kunszentmártonban is vonat elé hajtott egy-egy gépjármű. Azóta több másik eset isElolvasom

2021 augusztusában a BKK a mobiljegyek növekvő népszerűségére hivatkozva a jegyértékesítő automaták amúgy sem túl acélos számának csökkentését jelentette be. A nyilvános adatokból és későbbi közlésekből azonban világosan láthatóvá vált, hogy ez a hatás mérsékelt, valójában egy szűklátókörű megszorító intézkedésről van szó, a cég pedig több hibát is vétett a folyamat során. Cikkükben sorra vesszük, melyek voltak ezek. Előzmények A Budapesti Közlekedési Központ 2021. augusztus elején jelentette be, hogy az online értékesítés növekedése miatt aElolvasom

A Budapesti Közlekedési Központ augusztus elején jelentette be, hogy az online értékesítés növekedése miatt a jövőben kevesebb jegyautomatára lesz szükség, ezért nagyságrendileg 15%-kal csökkentik a készülékek darabszámát. Ekkor még azt ígérték, értékesítési helyszínből nem lesz kevesebb, tehát csak olyan helyről szerelnek le gépeket, ahol egyébként is több van egymás mellett. Ez végül nem így lett. Decemberben a BKK vezérigazgatója, Walter Katalin már úgy nyilatkozott, “néhány kivétel” lesz, ahol egyedül álló gépeket is le fognak szerelni.Elolvasom

Több fontos fejlesztéssel és néhány kihagyott lehetőséggel érkezett az új menetrend, menetrend szerint november 12-én. Egyesületünk üdvözli azokat a régóta esedékes fejlesztéseket, melyeket az új menetrend tartalmaz, több hosszú évek óta hangoztatott problémában történt előrelépés, azonban néhány hiányosság így is maradt. A napokban megjelent a magyarországi vasútvonalakon 2021/2022-ben érvényes menetrend. Az új menetrend előkészítését idén először valódi, nyilvános társadalmi vita előzte meg, amit egyesületünk pozitív fejleménynek tart, évek óta küzdünk ezért a lehetőségért, és bárElolvasom

Miután tavaly egyesületünk lebonyolította a következő évi vasúti menetrend társadalmi egyeztetését, idén ezt az ITM (Innovációs és Technológiai Minisztérium) elrendelésére a KTI (Közlekedéstudományi Intézet) tette meg. A jövő évi vasúti menetrend tervezetét július első felében lehetett véleményezni, az eredményeket viszont három hónap után sem tették közzé. A menetrendi egyeztetés mit sem ér nyilvános kiértékelés nélkül, ezért egyesületünk azt kéri a KTI-től, hogy hozza nyilvánosságra a menetrendi egyeztetés során beérkezett vélemények összesítését, és az ezek alapjánElolvasom

Karácsony Gergely főpolgármester múlt héten egy ötpontos intézkedéscsomagot jelentett be a “budapesti közlekedés javításáért”, melyek elsősorban az autóval közlekedők megnyugtatására tesznek kísérletet. A bejelentett beavatkozások közül a legjelentősebb a nagykörúti lámpaprogram módosítása: a 4-6-os villamosokhoz igazodó, azok egyenletes követését biztosító programot úgy állítottákk át, hogy az autóknak kedvezzenek vele. Mindez közlekedésszakmailag teljesen értelmetlen, ellentétes a zöld, fenntartható város víziójával és káros az amúgy is rossz helyzetben lévő közösségi közlekedés szempontjából, így egyesületünk azt kéri, hogyElolvasom

A 2017-ben indult Messenger-chatbot után már az új, Android és iOS készülékekre elérhető Tudatos Közlekedő alkalmazáson keresztül is bejelenthetitek a BKK-járműveken észlelt hibákat. Az alkalmazás külön kezeli a bejelentéseket és a válaszok is rögtön az adott ügynél jelennek meg, így még könnyebben követhetitek a problémák megoldását. Hosszú távú terveink között szerepel a bejelenthető járművek körének bővítése (pl. a Volánbusz járműveivel). Segíts te is, hogy jobbá váljon a budapesti tömegközlekedés! Az applikáció ingyenesen letölthető Android telefonokraElolvasom

Hány jármű rendelkezik klímaberendezéssel Budapesten? A BKK szolgáltatói, a BKV Zrt. és az ArrivaBus Kft. állományában összesen kb. 1450 autóbusz van, ezek közül mindössze 125 Ikarus nincs klímaberendezéssel felszerelve. A 40 Siemens Combino és a 73 CAF Urbos villamos mindegyike rendelkezik légkondicionálóval. A 111 Hannoverből használtan vásárolt TW6000 típusú szerelvényből eddig egyre telepítettek klímát egy kísérleti átalakítás során, míg a 322 Tatra és a 67 Ganz csuklós villamos közül egyiken sincs ilyen berendezés, ahogy aElolvasom

Megtörtént, amiért sokan régóta küzdöttünk: idén először kerül sor Magyarországon társadalmi egyeztetésre a következő évi vasúti menetrend kapcsán! Más szervezetek mellett egyesületünk is számtalanszor szólalt fel ezért, tavaly pedig a Magyar Közlekedési Klubbal közösen saját egyeztetést is hirdettünk egy kiszivárgott menetrendi tervezet segítségével. Idén viszont erre már nincs szükség: az illetékes minisztérium maga döntött a tervek közzétételéről, a KTI honlapján pedig bárki véleményezheti is azokat. Persze azért nem indul tökéletesen az utasok efféle bevonása: azElolvasom

A vonattal utazók hetek óta napi rendszerességgel találkozhatnak a jegyautomaták és a MÁV-alkalmazás teljes leállásával. Ezen alkalmakkor a jegypénztárak működésében szintén komoly fennakadások tapasztalhatók, ilyenkor a feltorlódó sorokban várakozó, kevésbé öntudatos utasok ezrei késik le a vonatukat, súlyosan aláásva a szolgáltatás iránti bizalmat. Bár eme rendkívüli helyzetek alkalmával megengedett a vonatokra jegy nélkül felszállni, és a jegyvizsgálótól jegyet váltani, a vasúttársaság ezt a lehetőséget szégyenteljes módon alig vagy egyáltalán nem közli az utasokkal. Akinek mégisElolvasom

Másfél év lezárás és 23 milliárd forint elköltése után pályahibák sokasága, törölt vonatok és jelentős késések mutatják: kisiklott az északi parti vasút egykor szebb reményekkel indult fejlesztése. Hosszú távú, érdemi megoldásra egyelőre kilátás sincs, miközben az állami szervek sokatmondó hallgatásba burkolóznak. A háttérben a magyarországi közlekedési infrastruktúra fejlesztésének rendszerszintű válsága rajzolódik ki, melynek hatásai immár a mindennapi utazásokra nézve is egyre károsabbak.  Győzelmi jelentésben számolt be a MÁV-csoport és a sajtó június közepén arról, hogyElolvasom

A 2017-ben indult messenger chatbot után már az új, egyelőre Androidon elérhető Tudatos Közlekedő alkalmazáson keresztül is bejelenthetitek a BKK-járműveken észlelt hibákat. Az alkalmazás külön kezeli a bejelentéseket, és a válaszok is rögtön az adott ügynél jelennek meg, így még könnyebben követhetitek a problémák megoldását. Az applikáció letölthető Android telefonokra a Google Play-ből és a Huawei AppGallery-ből. Reméljük elnyeri a tetszéseteket!Elolvasom

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Hatvan–Salgótarján–Somoskőújfalu viszonylaton utazóknak tavaly novemberben el kellett búcsúzniuk a orosz Metrovagonmas – Uzsgyi becenévre hallgató – motorvonatoktól. A MÁV-Start jármű átcsoportosításai miatt ide nagyrészt csak 40-45 éves “Csörgő” dízelmozdonyokból és öreg személykocsiból álló szerelvények, illetve Bz motorkocsik kerültek helyettük. E héttől kezdve azonban újabb szintet lépett a vonal leépítése: a maradék mozdonyos szerelvényt is átcsoportosították egy kivételtől eltekintve, így a nógrádi megyeszékhelyre immár jóformán csak az ósdi, rossz utazásiElolvasom

Ahogy arról a hírekből is értesülhettetek, csütörtökön újraindult a budapesti közbringarendszer. Bár a regisztráció során tapasztaltunk kisebb hibákat, nehézségeket, a régi Bubi legnagyobb hibáit sikerült javítani: az új biciklik a régiekhez képest suhannak, megújult az alkalmazás, jóval egyszerűbbé vált a jegy- és bérletvásárlás. A fújt gumiknak köszönhetően az új biciklik a régieknél sokkal könnyebben hajthatók, így már nem ér fel minden használat egy erőnléti edzéssel. A regisztráció, jegy- és bérletvásárlás, valamint a bérlés a megújultElolvasom

Egészen elképesztő reakciót váltott ki egy utas posztja egy közlekedési témájú Facebook-csoportban. A bejegyzés írója szóvá tette, hogy a Széll Kálmán téren a BKK igénytelenül rátapétázott a megállótáblákra, emellett pedig folyamatosan félretájékoztatja az ügyfeleit, mivel gyakorlatilag az egész téren nincs olyan térkép, ami a valóságnak megfelelő állapotot mutatna. Erre a helyzetre adott döbbenetes választ egy, információink szerint a BKK utastájékoztatási szakterületén dolgozó munkatárs, aki egész egyszerűen azt mondta: a tájékoztatókat csak pár ember figyeli, “aElolvasom

A BKK megalakítása óta az utastájékoztatás volt az egyik leginkább fejlődő terület, a 2010-es évek során óriási előrelépések történtek. Az elmúlt hónapokban ugyanakkor rohamos visszafejlődésnek lehetünk tanúi a megállókban és metróállomásokon. Ezt jól szemléltetik a Jarokelo.hu közterületi hibabejelentő portálra feltöltött bejelentések is, amiknek a képeiből válogattunk. A képek alapján úgy tűnik, a BKK-nak valamiért megoldhatatlan feladatot kezd okozni a metrók menetrendjének közzététele. Hiába van a legtöbb helyen erre a célra szolgáló keret vagy vitrin, aElolvasom

Tavaly ilyenkor sorra készültek el a járványügyi kerékpársávok Budapesten. Az új hálózati elemek hamar közkedveltté váltak, és hozzájárultak az egyre népszerűbb kerékpáros közlekedés szerepének további erősítéséhez. Ezt segítette a havi 100 forintért használható Bubi is, ami fellendítette a közbringarendszer forgalmát. Tavaly a mérőpontok adatai alapján 15%-kal többen bicikliztek Budapesten mint 2019-ben, az idei év első hónapjaiban pedig további 20-25%-os növekedést mértek. Idén nincs hír új kerékpársávokról, pedig a Magyar Kerékpárosklub számos útvonalat javasolt a Főváros figyelmébe, aholElolvasom

Tegnapi bejegyzésünkben azt mutattuk be, milyen sok utast ért hátrány a hidasnémeti és az ózdi vonalon azáltal, hogy a döntéshozók sem a lakossággal, sem az önkormányzatokkal nem egyeztettek az új menetrend beveztése előtt. Ma pedig két olyan térségről lesz szó, ahol rég óta hiába várják a beígért fejlesztéseket az ingázók. Budapest–Hatvan–Gyöngyös: nem látszik az évek óta tartó kálvária vége A 80a vasútvonal felújításával együtt járó, évekig tartó felfordulást és pótlóbuszozást azzal magyarázták a lakosságnak, hogyElolvasom

A december 13-án életbe lépett új vasúti menetrenddel kapcsolatban a MÁV-Start természetesen a fejlesztéseket hangsúlyozta, de hozzánk több vonal utasaitól is számos panasz érkezett. Ez nem meglepő annak fényében, hogy véleményükre senki nem volt kíváncsi a döntéshozók közül: a menetrend tervezése ismét bármilyen társadalmi egyeztetés nélkül, zárt ajtók mögött zajlott. Ráadásul a menetrendet ismét – idén már negyedjére – rendkívül későn, alig több mint két héttel érvényességének kezdete előtt tették közzé: van, akinek ennyi idejeElolvasom