A Hatvan–Salgótarján–Somoskőújfalu vasútvonal utasai jogosan aggódnak egyre inkább a szakasz jövőjéért. Már több mint fél évszázada nem történt erre érdemi korszerűsítés, a ‘90-es években tervezett villamosításból, majd a 2000-es években felmerült felújításból sem valósult meg semmi. Az egykor szinte végig 80-100 km/h sebességre alkalmas pályán az állapotromlás miatt egyre szaporodnak a 40-60 km/h-s sebességkorlátozások. 2006-ban némi színvonalemelkedést hozott, hogy klímával felszerelt orosz Metrovagonmas motorvonatok álltak forgalomba a vonalon. Tavaly novemberben azonban ezektől el kellett búcsúzniaElolvasom

Tavaly októberben a Piliscsaba és Angyalföld között közlekedő személyvonatok útvonalát meghosszabbították az újonnan épült Újpalota megállón át Rákosig, ezáltal gyors és kényelmes kapcsolat jött létre a korábban a közösségi közlekedés által ki nem szolgált irányban. Az elmúlt hónapok tapasztalatai szerint azonban hétköznapokon az S76-os jelzést viselő vonatok alig negyede indul pontosan Rákosról, azaz aki időpontra szeretne odaérni céljához, jelentős ráhagyással kénytelen tervezni. Ennek oka, hogy menetrend szerint 6 perc alatt kellene megfordulniuk a szerelvényeknek Rákoson,Elolvasom