2020. november 25-én az esti órákban egy Budapestről Lajosmizsére közlekedő személyvonat műszaki hiba miatt megállt a nyílt vonalon Felsőpakony és Ócsa között. Az ezt követő eseményekről a MÁV közlése és a médiában megjelent beszámolók gyökeresen eltérnek egymástól. A MÁV közlése a történtek több pontjára érdemben nem reagál, fontos információkat hallgat el, és a valós eseményeket hamis színben tünteti fel. Az elkövetett hibák beismerése helyett a vasúttársaság ilyetén eljárását elfogadhatatlannak tartjuk. A MÁV állítása szerint aElolvasom

Mint azt megszokhattuk, idén sem sieti el a vasúti személyszállítási közszolgáltatás megrendelője, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és végrehajtó szervezetei, a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. a december közepétől hatályos országos vasúti menetrend nyilvánosságra hozatalát. A jogszabályi környezet is igen megengedő e téren: mindössze 30 nappal a hatályba lépését megelőzően kell kihirdetni a menetrendeket. A következő évi menetrend utolsó pillanatokig titkolásának hagyománya Magyarországon igen erős. Teljesen általános, hogy november vége felé még mindig nem tudhatjuk,Elolvasom

Tisztelt Főpolgármester Úr! A napokban eldőlhet a pesti alsó rakpart sorsa, ugyanis ez is része annak a 60 milliárdos csomagnak, amelyről egyeztetés folyik a Kormány és a Főváros között.  Most arról kell döntenie a városvezetésnek, hogy a budapestiek egy hosszadalmas és költséges lezárás és átépítés után milyen rakpartot kapjanak vissza: olyat, ahol továbbra is autóforgalom vágja el a Dunát a várostól, vagy egy közvetlenül megközelíthető, a belváros szerves részét képező, gyalog, kerékpárral, futva, görkorival, gyerekekkelElolvasom

A MOL Bubi közbringarendszer november végi teljes leállásával a városlakókat egy környezetbarát, az M3-as metró pótlásában és a koronavírus-járvány elleni védekezésben is fontos szerepet játszó közlekedési módtól fosztja meg a BKK és a Főváros. Egyesületünk elfogadhatatlannak tartja a lépést, amely a Főváros stratégiai céljaival is szembemegy. A MOL Bubi és a rendszerhez kapcsolódó kerékpárosbarát fejlesztések nagyban hozzájárultak a városi kerékpározás népszerűsítéséhez, a bérbicikliknek köszönhetően pedig szélesebb körben elérhető közlekedési móddá vált a biciklizés. A rendszerElolvasom