“Az ideiglenes járványügyi menetrendek bevezetése lehetőséget teremt arra, hogy a felszabaduló vasúti jármű és állományi kapacitásokat a MÁV a fővonali közlekedésre csoportosítsa át” – indokolja a nemzeti vasúttársaság, hogy miért van szükség a járatritkításra a regionális közlekedésben. Érvelésük több szempontból is hazugság: Az érintett regionális vonalakon jellemzően 40 éves, legfeljebb 80 km/h sebességre alkalmas csehszlovák Bz motorkocsik közlekednek. Ezek teljesen alkalmatlanok a fővonali forgalomra, ahol 100-160 km/h-val közlekednek a vonatok. Ezt figyelmen kívül hagyva isElolvasom

4993 aláírás a 5000-ből Aláírom Petícióban kérjük, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium álljon el az érintettek háta mögött, sunyi módon bevezetni tervezett járatritkításoktól és -megszüntetésektől. Ahogy az a MÁV tegnapi közleményéből kiderül, 34 vasútvonalon készülnek a szolgáltatási színvonal drasztikus csökkentésére június 6-tól. 20 vasútvonalon naponta irányonként mindössze egy, további 9 esetében pedig kettő járat közlekedne, sok esetben pótlóbuszt sem biztosítanának. Mindezt álságosan a koronavírus-járványra hivatkozva teszik, holott a kijárási korlátozások feloldásával az élet éppenElolvasom

A járványhelyzet jelentősen átalakítja a közlekedési szokásokat. Az általános távolságtartás mellett felértékelődik a belföldi turizmus is, éppen ezért különösen érthetetlen, miért próbál szembemenni ezekkel a jelenségekkel az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Ahogy az a MÁV-Start mai közleményéből is kiderül, a kormány közlekedésért felelős szerve ugyanis ritkít és megszüntet olyan busz- és vasútvonalakat, amelyek frekventált turisztikai célpontokat is érintenek, miközben a kormány turizmusért felelős szerve, a Magyar Turisztikai Ügynökség éppen azon dolgozik, hogyan lendítse fel aElolvasom

Tegnap a RegionalBahn nyomán mi is hírt adtunk arról, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Közlekedéstudományi Intézettel (KTI) együtt június elejétől több tucat vasúti mellékvonalon tervezi értelmetlenül lerontani a szolgáltatást, napi egyetlen vonatpár közlekedtetésével, vagy vonatpótló autóbuszok bevezetésével. ❌ A rombolás szemléltetésére Magyarország vasúti térképén ábrázoltuk a júniustól lezülleszteni tervezett mellékvonalakat Ezen felül összeszedtük a legértelmetlenebb bezárásokat, ugyanis a Minisztérium képes lenne teljesen ellehetetleníteni a közlekedést még akár olyan vasútvonalakon is, melyek vagy az elmúltElolvasom

Az elmúlt hetekben számos fővárosi főúton jelöltek ki új kerékpársávokat. Múlt hétvégén lezárták a pesti alsó rakpartot az autóforgalom elől, amelyet így a korzózók és a biciklisek vettek birtokukba. Az autóforgalom prioritásának megbolygatása heves vitákat váltott ki a közéletben. Sokan nem értik, mi értelme a város főútjain csökkenteni a kapacitást, mások dugókat vizionálnak. Fontos látni, hogy bár elsőre furcsának tűnhet, a város autóforgalmának csökkentése és az autók számára biztosított hely felszabadítása a helyes lépés. AzElolvasom

A RegionalBahn.hu értesülése szerint a járványhelyzet ürügyén, az utasok háta mögött drasztikus és értelmetlen vasúti járatritkításra készül az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Közlekedéstudományi Intézet (KTI): június 6-tól 34 vonalon megszüntetik a vonatok jelentős részét, egy részük helyett pótlóbuszokat fognak közlekedtetni. 20 vasútvonalon naponta irányonként mindössze egy, további 9 esetében pedig kettő járat fog közlekedni, rosszul járnak többek között a budapesti elővárosban komoly potenciállal bíró Esztergom–Komárom, Székesfehérvár–Sárbogárd, Nagyoroszi–Balassagyarmat, Balassagyarmat–Ipolytarnóc, Vámosgyörk–Gyöngyös szakaszok is. A 20 évvelElolvasom

FIGYELEM! Az eredetileg tervezett menetrendek bizonyos vonalakon máris módosultak! (részletek lejjebb) × Figyelmeztetés elutasítása Magyarországon sok évtizedes hagyomány, hogy a következő évi vasúti menetrend tervezése zárt ajtók mögött, a nyilvánosság teljes kihagyásával történik. Az érthetetlen titkolózás eredménye, hogy míg Európa legtöbb vasúttársasága ősz végére már a következő évi jegyek nagy részét eladja, a szánalmas belharcok miatt a MÁV-Start és a GYSEV szégyen-szemre még november végén sem tudja megmondani, hogy miként fognak járni a vonatok aElolvasom

Nehéz szavakat találni azon javaslatok kapcsán, amelyeket Tarlós István írt össze a kormány számára egy két hónappal ezelőtti levélben. A jelenleg miniszterelnöki megbízottként dolgozó egykori főpolgármester nemrég megerősítette a reggel kiszivárgott levél valódiságát, és továbbra is fenntartja az abban leírtakat annak ellenére, hogy októberben leszögezte: nem kíván budapesti kérdésekkel foglalkozni. A javaslatokat a koronavírus-járvány miatti korlátozások apropóján valósítaná meg, azonban többnek is jelentős hosszútávú következményei lennének – lássuk, miről is van szó! Tarlós István szerint:Elolvasom